nb3
NB III

Három tizenegyes és hat gól az NB III-as bajnokin

Gyűjtőcikkünkben a harmadosztály utolsó őszi fordulójának összes szombati eredménye megtalálható.

Az év utolsó fordulójára kerül sor ezen a hétvégén a harmadosztály három csoportjában. A 16. kör szombati játéknapján 13 mérkőzést rendeztek.

A Keleti-csoportot veretlenül vezető Monor a második Salgótarjánt fogadta: az első félidő még szoros volt, a másodikban viszont átgázolt ellenfelén a házigazda, mely így ötpontos előnnyel várja a tavaszi folytatást. Három tizenegyest és hat gólt hozott a Putnok és a Tiszaújváros végül döntetlennel zárult csatája. A Nyírbátor és a Balassagyarmat is osztozkodott a pontokon, a Füzesgyarmat viszont felőrölte a Cigándot.

A Közép-csoportban visszavette a vezetést a Szekszárdon is diadalmaskodó Tiszakécske, nyomában az egy ponttal lemaradó, a SZEOL elleni rangadót megnyerő Péccsel – a vasárnap pályára lépő Dunaújvárost előzték meg, de lehet, csak ideiglenesen. A Szentlőrinc a Rákosmente ellen nyert, az Iváncsa a Kozármislenyt verte, a Makó pedig a Vecsés vereségszériáját növelte hatra.

A Nyugati-csoportban az Andráshida is legyőzte a Veszprémet, a Csepel a THSE vendégeként nyert, míg a sereghajtó Csorna a dobogós Ajkát lepte meg. A Pápa kapaszkodik az élmezőnyhöz: két gólt lőtt a meccset kettős emberhátrányban befejező Pénzügyőrnek.

NB III, 16. forduló

Keleti-csoport

Füzesgyarmati SK – Cigánd SE 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Lukács Zs. (12.), Popescu (58.), Bácsi (87.)

Kiállítva: Szőllősi (24. – Cigánd)

Putnok FC – Termálfürdő Tiszaújváros 3-3 (2-1)

Gólszerzők: Zimányi (23., 86. – mindkettőt tizenegyesből), Katona B. (40.), illetve Nagy P. (20., 48. – a másodikat tizenegyesből), Nagy D. (64.)

Nyírbátori FC – Balassagyarmati VSE 0-0

Monori SE – STC Salgótarján 4-0 (1-0)

Gólszerzők: Hunya (35.), Tóth Á. (52.), Villányi (55.), Mundi (73.)

Vasárnap játsszák:

13 óra: MTK Budapest II – Tiszafüredi VSE

13 óra: Jászberényi FC – Gyöngyösi AK

13 óra: Diósgyőri VTK II – ESMTK

13 óra: Tállya KSE – Debreceni EAC

Közép-csoport

Pécsi MFC – SZEOL SC 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Szabó R. (31.), Koller (tizenegyesből, 83.)

Vecsési FC – Makó FC 0-2 (0-2)

Gólszerző: Gémes (3., 30.)

Szentlőrinc SE – Rákosmente KSK 1-0 (1-0)

Gólszerző: Hampuk (3.)

Szekszárdi UFC – Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 0-2 (0-1)

Gólszerző: Juhász L. (17., 46.)

Iváncsa KSE – Kozármisleny FC 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Imrik (36.), Kertai (39.)

Kiállítva: Hleba (88. – Kozármisleny)

Vasárnap játsszák:

13 óra: Budapest Honvéd-MFA II – FC Dabas

13 óra: Paksi FC II – Mórahalom VSE

13 óra: Hódmezővásárhelyi FC – Dunaújváros

Nyugati-csoport

VLS Veszprém – Tarr Andráshida SC 1-3 (1-1)

Gólszerzők: Szabó B. (35.), illetve Szegleti (29.), Tóth L. (53.), Vittman (87.)

THSE-Szabadkikötő – Csepel FC 0-2 (0-2)

Gólszerzők: Somodi (39.), Fisli (43.)

Csornai SE – FC Ajka 1-0 (1-0)

Gólszerző: Füredi (38.)

Kiállítva: Krebsz (70. – Ajka)

Pápai Perutz FC – Pénzügyőr SE 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Skriba (56.), Szabó Zs. (92.)

Kiállítva: Karvalics (44.), Czuczi (93.)

Vasárnap játsszák:

13 óra: BKV Előre – Kaposvári Rákóczi FC

13 óra: Dunaharaszti MTK – III. Kerületi TVE

13 óra: Érdi VSE – Gyirmót FC Győr II

13 óra: Puskás Akadémia FC II – Videoton FC II

Olvasói sztorik