nb3
NB III

NB III: mindhárom csoport hozott hatgólos meccset

Gyűjtőcikkünkben a harmadosztály nyolcadik fordulójának összes szombati eredménye megtalálható.

Szombaton tizennégy mérkőzéssel rajtolt a harmadosztály három csoportjának nyolcadik fordulója.

A Keleti-csoportban zsinórban hatodik győzelmét aratta az éllovas Salgótarján, ezúttal a Gyöngyös otthonából hozta el a három pontot. A sereghajtó Tiszafüred a Füzesgyarmat ellen sem örülhetett, a DEAC a hajrában tizenegyesekkel verte a Tiszaújvárost, Tállyán pedig hatgólos meccset láthattak a nézők.

Micsoda megoldások!
Neymar álomgólja nyitott, de hatot lőtt a PSG
– VIDEÓ

A Közép-csoportban bukott az éllovas SZEOL, a Makó pedig továbbra is győzelem nélkül áll az utolsó helyen. Ebben a csoportban is született egy hatgólos találkozó, Tiszakécskén mindkét félidőben három gól esett.

A Nyugati-csoportban kiütéses győzelmével az első helyre lépett az Érdi VSE, és ez a csoport sem akart lemaradni, itt is hatgólos meccsen élvezkedhettek az Ajkára kilátogató drukkerek.
Kenesei betalált a III. Kerületben, amely végül pont nélkül távozott a Pénzügyőrtől. Korai góllal nyerte meg a meccset a Pápa, lesimázta az összecsapást a Dunaharaszti.

NB III, 8. forduló

Keleti-csoport

Gyöngyösi AK – BTC Salgótarján 1-2 (1-2)

Gólszerzők: Laurinyecz (45.), illetve Oláh L. (7.), Pataki (34.)

Tiszafüredi VSE – Füzesgyarmati SK 0-1 (0-0)

Gólszerző: Raducu (50.)

Debreceni EAC – Termálfürdő Tiszaújváros 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Karikás (5.), Nagy D. (82., tizenegyesből), Kincses (87.), illetve Nagy D. (26.), Hussein (72.)
Kiállítva: Fodor (73. – Füzesgyarmat)

Tállya KSE – Cigánd SE 3-3 (2-2)

Gólszerzők: Balla (16., öngól), Ondó (18.), Paranai (62.), illetve Toma (22.), Tarr (26., öngól), Szöllősi (87.)

Vasárnap játsszák:

11.00: MTK Budapest II – Monori SE

15.00: ESMTK – Balassagyarmati VSE

15.00: DVTK II – Putnok FC

15.00: Jászberényi FC – Nyírbátori FC

Közép-csoport

Rákosmenti KSK – Makó FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Dóczi (65.)

Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE – Mórahalom VSE 3-3 (2-1)

Gólszerzők: Kirchner (19., 63.), Kardos (46.), illetve Busa (35.,
74.), Szalma (92.)

Kozármisleny FC – FC Dabas 0-2 (0-2)

Gólszerzők: Mundi (8., tizenegyesből), Szűcs (36.)

Iváncsa KSE – SZEOL SC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Pribér (86.)

Dunaújváros – Pécsi MFC 2-3 (1-3)

Gólszerzők: Csehi (21.), Ferencz (73.), illetve Horváth A. (18.),
Koller (24., 33., az elsőt tizenegyesből)

Vasárnap játsszák:

15.00: Szekszárdi UFC – Budapest Honvéd-MFA II

15.00: Szentlőrinc SE – Paksi FC II

15.00: Hódmezővásárhelyi FC – Vecsési FC

Nyugati-csoport

Érdi VSE – THSE-Szabadkikötő 4-0 (0-0)

Gólszerzők: Csiszár (48.), Melczer (56., 67.), Koós (83.)

FC Ajka – VLS Veszprém 3-3 (0-2)

Gólszerző: Vallejos (49.), Szabó T. (51.), Köles (83.), illetve Bognár (3., 34.), Irmes (66.)
Kiállítva: Nagy E. (59.), Pavlitzky (69.), illetve Simon (89.)

Pénzügyőr SE – III. Kerületi TVE 3-2 (0-0)

Gólszerző: Luczek (49., 86., mindkettőt tizenegyesből), Turi (93.), illetve Gálfi (73.), Kenesei (83.)
Kiállítve: Orbán (78.)

Pápai Perutz FC – BKV Előre 1-0 (1-0)

Gólszerző: Szabó Zs. (8.)

Csornai SE – Dunaharaszti MTK 1-3 (0-3)

Gólszerzők: Serfőző (92.), illetve Rusvay (5.), Szenes (27., 32.)

Vasárnap játsszák:

11.00: Videoton FC II – Csepel FC

13.00: Puskás Akadémia FC II – Tarr Andráshida SC

14.00: Gyirmót FC Győr II – Kaposvári Rákóczi FC

Olvasói sztorik