NB III

Magasföldi: Szeretnék az ETO NB I-be jutásának részese lenni

A győriek gólgyárosa szerint mostani nézőszámukat sok élvonalbeli csapat is megirigyelné.

A 2015–2016-os idény egyértelmű kudarca után – amikor a Mosonmagyaróvár végzett az élen az NB III Nyugati-csoportjában – ezúttal már szinte biztosan sikerülni fog a feljutás az ETO FC Győr számára.

Az egykori NB I-es csapat (amely hivatalosan ugyan megszűnt, de a szurkolók szemében a mostani alakulat ugyanaz) hét pont előnnyel áll az NB III-as bajnokság élén, ráadásul legfőbb riválisuk, a sokáig listavezető Érdi VSE be sem adta a licenc-kérelmet az NB II-re. A harmadik Ajka 16 pontra van öt fordulóval a vége előtt.

A Rangadó.hu a csapat gólgyárosát, a Videoton-nevelésű, de most Győrben sikerkovács Magasföldi Józsefet kérdezte.

– Mi is hallottunk arról, hogy az Érd nem adta be licenc-kérelmét az NB II-re, de nem igazán foglalkozunk vele. A célunk ettől függetlenül a bajnokság megnyerése, függetlenítettük magunkat a külső körülményektől – kezdte Magasföldi. – Az előző, Mosonmagyaróváron töltött évem és a mostani ETO-s bebizonyította számomra, hogy most már az NB III is kifejezetten erős bajnokság, soha nem mehetünk biztosra egyetlen mérkőzésen sem. A tabella ugyan egy kissé szétszakadt, de ennek ellenére azt gondolom, kiegyenlített a pontvadászat, nem volt és lesz könnyű a dolgunk – fogalmazott a 32 éves játékos, aki hozzátette, egyértelmű cél volt erre a szezonra a feljutás.

– Már a nyáron sem volt titok, hogy az ETO egyértelműen a feljutást tűzi ki célul, ennek szellemében is erősített a gárda. Hellyel-közzel sikerült is a kiemelkedő keret összeállítása.

Az ETO keretében rengeteg NB I-es múlttal rendelkező futballista van. Elég, ha csak a nevekre tekintünk: Kulcsár Kornél, Tajthy Tamás, Vadász Viktor, Kabát Péter, Beliczky Gergő, Dudás Ádám, Kunsági Roland, Rácz Ferenc, Zamostny Balázs, Gyagya Attila, Varga Róbert és persze Magasföldi József – ezekkel a játékosokkal még az NB II-ben is feljutási esélyei lennének a győri csapatnak.

– Mindenki láthatja, hogy tele vagyunk rutinos, sokat megélt labdarúgókkal, igyekszünk is a fiatalokat mindenben segíteni. Ez a klub filozófiája is: tehetségek kinevelésével, akadémisták beépítésével szeretnénk sikereket elérni. Hozzá tudnak tenni a csapathoz, de még nem kész játékosokról beszélünk – mondta erről Magasföldi, hozzátéve: nem véletlenül állították össze így a keretet 2016-ban, ez már az NB II-re kialakított csapat.

– Masszív, stabil gárdánk van, de az erősítés persze mindenhol elkél. Hogy ez milyen formában történik majd, az a szakmai stáb dolga.

És ha már szakmai stáb: Magasföldinek és a jelenlegi vezetőedzőnek, Bekő Balázsnak volt egy közös időszaka a Videotonnál. A támadó 2001-ben került fel a felnőttek közé – de már az utánpótlás-csapatokat végigjárva is kapcsolatba kerülhetett mostani mesterével –, az idény végén pedig távozott Fehérvárról az akkor már veteránnak számító egykori középpályás.

– Egy városból származunk, voltunk csapattársak, rengeteget tanultam tőle, mint játékostól. Bekőék generációján nőttem fel, és az évek során is megmaradt a jó kapcsolatunk, tudtuk egymásról, hogy ki merre jár. Most teljesen normális edző-játékos kapcsolat van köztünk. Balázs nekem jelenleg főnököm, be kell tartanom A-tól Z-ig azt, amit ő kér, és ezzel persze mindenki így van – mesélte Magasföldi.

Nem lehetne azt mondani, hogy az ETO átlagnézőszáma az NB I-ben kiemelkedő lett volna – az utolsó, még pénzügyi gondoktól mentes idényben (2013–2014) 2927-et produkáltak, ami a bajnokság ötödik legjobbjának számított. De vajon mi a helyzet a harmadik vonalban?

– Hihetetlen jó szurkolóink vannak, még idegenben is több százan szoktak lenni, hazai pályán pedig ezerötszáz-kétezer fő látogat ki, ez a ligához képest kiugró szám. Érezzük is az ő biztatásukat, ezt még az NB I-ben is sokan megirigyelnék – fogalmazott Magasföldi.

A korábbi NB I-es labdarúgó a Mosonmagyaróvár színeiben 18, 2016–2017-ben az ETO-nál egyelőre 12 találatig jutott.

– Nem panaszkodom, jól megy a játék, de egy focista sosem lehet elégedett. Mindig van feljebb. Itt, Győrben egyébként kissé más szerepkörben futballozom, kissé visszavontabban játszom. Az elsődleges ugyanakkor a csapat sikere, szerintem soha, senki nem kérdőjelezte ezt meg. Harminckét évesen ez már aligha fog megváltozni, persze nem is kell, hogy megváltozzon… – mondta Magasföldi.

Harminckét évesen általában még nem kell a visszavonuláson gondolkodnia a játékosoknak, de lassan-lassan azért felmerül: hogyan tovább?

– Szerencsére eddig elkerültek a sérülések, néhány apróbb problémán és eltiltáson kívül nemigen kellett kihagynom mérkőzéseket, úgyhogy ez nem lehet akadály a jövőre nézve. A szerződésem még egy évig él, szeretnék is sok sikernek a részese lenni itt, Győrben. Nyílt titok, hogy a szurkolók, a város és a vezetőség is élvonalbeli csapatot szeretne látni a közeljövőben, nagyon remélem, hogy ennek még a részese lehetek majd – zárta szavait az ETO játékosa.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik