NB III

A Tatabánya legendája a kizárásról: ez katasztrofális

A korábbi játékos és vezetőedző szerint a város legalább másodosztályú csapatot érdemel.

Itt a vég, a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága kizárta az NB III Nyugati csoportjából a nagy múltú Tatabánya FC-t – írtuk ma délelőtt. A csapat sorozatban harmadik bajnokijára nem állt ki, ami az MLSZ szabályzatának értelmében a versenyrendszerből való kizárást jelenti. Molnár Tamás, a klub felügyelő bizottságának elnöke januárban elmondta: a játékosok és a szakmai stáb három hónapja nem kapott bért, ezért felmondtak. Szerinte a klub 70 százalékos tulajdonosa, az AGS Sport Kft. nem teljesítette korábbi vállalásait, míg az önkormányzat 30 százalékos tulajdonosként 2016-ra teljesítette a rá eső, 25 millió forintos befizetést. Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester akkor hozzátette, a többségi tulajdonos által felhalmozott tartozások miatt nincs esély arra, hogy a Tatabánya FC az NB III-ban folytassa

A városvezető szerint az utánpótlással foglalkozó egyesülettel kapcsolatban az önkormányzat elvárása, hogy a megyei III. osztályból néhány év alatt saját nevelésű futballistákkal visszatérjen az NB III-ba.

Az 1910. február 6-án alapított klub a magyar bajnokság élvonalában kétszer ezüst-, négyszer pedig bronzérmet szerzett, ahol legutóbb a 2007-08-as szezonban szerepelt. A Magyar Kupában háromszor szerepelt a fináléban, ám ott mindannyiszor vereséget szenvedett. A 80-as években négyszer szerepelt az UEFA Kupában, ahol bár mindig az első körben búcsúzott, de 1981-ben a Real Madridot, 1988-ban pedig a VfB Stuttgartot is legyőzte 2-1-re hazai pályán.

A klub négy olimpiai bajnokot is adott, így 1964-ben Csernai Tibort és Gelei Józsefet, 1968-ban pedig Menczel Ivánt és Szepesi Gusztávot. Vezetőedzőket többek között Hidegkuti Nándor, Lakat Károly, Grosics Gyula – akiről később a stadiont is elnevezték -, Détári Lajos és Várhidi Péter is tevékenykedett a kék-fehéreknél.

Honlapunknak a Tatabánya legendás játékosa, Kiprich József – 1980-90-ig, majd 97-2001-ig játékosként, később pedig vezetőedzőként is tevékenykedett a klubnál – mondta el a véleményét a kialakult helyzettel kapcsolatban

– Ez katasztrofális. Nagyon sajnálom ezt a hírt, nem kis múltú csapatról van szó. Ez a város minimum NB II-es csapatot érdemel, ezért újra fel kell építeni a focit, nem hagyhatjuk annyiban. Rengeteg furcsa dolog történt az utóbbi időben a klubnál, remélem lesz valamilyen megoldás a közeljövőben. Szponzort kellene találni mindenképpen – mondta csalódott hangnemben Kiprich.

A helyieknek pedig addig is maradnak a TASK – a Tatabánya FC utánpótlásának a jogutódja – mérkőzései, amely jelenleg a megyei harmadosztályban szerepel. Kiprich szerint az idei szezonban itt, a következő idényben pedig a megyei kettőben is bajnok lesz a csapat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik