NB III

A Győrnek záros határidőn belül az NB I-ben a helye

Bekő Balázs nem „élvonalfüggő” edző, jól érzi magát az NB III-as klubnál, főleg, mert ontja a gólokat a csapata. Cél az első osztály.

A második helyen áll az NB III Nyugati-csoportjában az ETO FC Győr: legutóbbi négy mérkőzését megnyerte, ezeken 12 gólt rúgott és egyet sem kapott Bekő Balázs csapata. Eközben a Magyar Kupában az NB I-es listavezető Vasast is alaposan megszorongatták a győriek. Bekő, aki nemrég még az első osztályban „alkotott”, a Rangadó.hu megkeresésére beszélt mostani munkájáról és a kitűzött célokról.

– Teljesen egyértelmű célkitűzés volt nyáron a feljutás az NB II-be. Augusztus végére állt össze igazából az a keret, amit szerettünk volna, onnantól szinte minden meccset hoznunk kellett. Sajnos becsúszott néhány vereség, de ezek is olyan mérkőzéseken, amelyek nekünk álltak – büntetőket hibáztunk a Videoton és a Gyirmót második csapata ellen is. De nem panaszkodom, folyamatosan fejlődik a csapat, rengeteg gólt lövünk, minden meccsünkön fölényben játszunk. Van rajtunk nyomás, de ezt el kell tudni viselni. Sok jó játékosunk van, mostanra saját kezünkben van a sorsunk – összegzett a tréner.

A Győr valóban sok gólt lő, 18 forduló után 48-nál tartanak, a 39 éves Kabát Péter az egyik legeredményesebb játékosuk. Bekőnek az élvonalban inkább olyan csapatai voltak eddig, ahol a cél a kiesés elkerülése volt, vagy az élboly üldözése, ilyen domináns, támadófutballt játszó együttese az első osztályban nem volt, de ettől még nem szokatlan számára a helyzet.

–Budaörsön annak idején ugyanilyen támadófocival nyertünk bajnokságot. Én olyan edző vagyok, aki bármilyen helyzethez tud alkalmazkodni, amikor az NB I-ben dolgoztam, akkor is így volt. Ugyanakkor most sem ájulunk el magunktól, tudjuk, hogy erős a keretünk, elvárás is volt, hogy domináljunk a meccseken. Mindenki tisztában van vele, hogy ez a realitás, persze az ellenfelek is mind az ETO ellen akarják a legjobbat kihozni magukból, de ehhez is hozzá kell szokni – véli a győri vezetőedző.

Az elmúlt nehéz időszak ellenére a Győri ETO nimbusza még mindig megvan, állítja Bekő, ennek a csapatnak nem a harmadosztályban van a helye. Éppen ezért nem is úgy tekint a munkájára, hogy „csak” a harmadosztályban edzősködik. A cél – nem egymás között, hanem nyíltan kimondva – az, hogy hamarosan a régi „kulisszák” között szerepeljen a csapat: az élvonalban.

– Abszolút ma is megvan a rangja a győri klubnak, a lehetőségei is erre predesztinálják. Profi körülmények között készülünk, nincs értelme mellébeszélni: záros határidőn belül vissza kell jutni az NB I-be. Hozzáteszem, ha ez a keret az NB II-ben játszana, talán könnyebb dolga lenne, mert kisebb lenne a nyomás rajtunk. Ami engem illet: nem vagyok „élvonalfüggő”, azért vállaltam ezt a munkát, mert látom benne a perspektívát. És szívesebben csinálom ezt, minthogy esetleg szenvedjek az NB I-ben olyan körülmények miatt, amik előfordultak korábban a pályafutásomban. Most jön egy kis pihenő, aztán januárban frissen, új lendülettel nekimegyünk a szezon második felének, és meg akarjuk nyerni a bajnokságot – jelentette ki végül Bekő Balázs.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik