NB III

Kabát Péter még az NB I-ben is el tudná képzelni magát

Azonban most csak a Vasas-verésre és az NB II-be jutásra koncentrál az ETO rutinos támadója.

Végül mégsem lett a focicsukát leadva klubkoordinátor Újpesten, hanem elszerződött veterán csatárnak az NB III-ba: Kabát Péter a Győri ETO-ban liláról zöldre váltott, rúgja a gólokat, ahogyan a csapat is a feljutásért küzdve, a Magyar Kupában pedig jöhet az NB I listavezetője. Kabát Péter volt a Digi Sport Reggeli Start vendége.

A 39 éves támadó elárulta: imádott csapata az Újpest marad, de nyáron úgy látta, mindenképpen szeretne még a pályán bizonyítani. Az ETO FC Győr megkeresése kapóra jött, az NB III-as csapat vezetőitől nagyon korrekt ajánlatot kapott, így alá is írt az egyesülethez.

Kabát kiemelte, nagyon jól érzi magát Győrben, a szurkolók befogadták és érzi: azt várják tőle, hogy gólokkal segítse az ETO-t az NB II-be jutni. A játékos szerint az NB III-ban a legerősebb kerettel a győriek rendelkeznek, a csapatnak pedig az NB I-ben lenne a helye, hiszen a körülmények elsőosztályúak.

A támadó biztos abban, hogy a mostani ETO az NB II-ben sem lenne kieső, hiszen a csapat magját korábbi NB I-es múlttal rendelkező játékosok alkotják. Szerinte a mostani másodosztályban az ETO az első hatban végezhetne.

Ami pedig a keddi, Vasas elleni Magyar Kupa-mérkőzést illeti, a játékos a következőket mondta:

– A kupában a Vasassal meccselünk, tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, az angyalföldiek nem hiába vezetik az NB I-es tabellát. Szervezett csapatuk van – nagyon jó és fiatal játékosokkal, ennek ellenére nem feltartott kézzel vágunk neki a mérkőzésnek. A Debrecen ellen már megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni egy nagy tudású ellenfelet is. Tavasszal is ott szeretnénk lenni a kupában, de elsődleges célunk a bajnokság megnyerése. Hétvégén a Kaposvárral meccselünk, az fontosabb, mint a kupasorozat – nyilatkozta Kabát Péter, aki azt is elárulta: el tudná magát képzelni még az NB I-ben is, hiszen szeptember óta kiváló edzettségi állapotba került.

Olvasói sztorik