NB III

NB III: kikapott a Pécs és a Fradi is

Barczit kiállították a Videotonban; az éllovas érdiek fordítottak Nyugaton.

Tizenhárom mérkőzéssel folytatódott vasárnap délelőtt és délután az NB III tizenharmadik fordulója. Keleten a Diósgyőr második csapata simán intézte el a Tállyát, már az első játékrészben eldőlt a meccs. Az élbolyt üldöző tiszaújvárosiak idegenben szenvedtek vereséget a BKV Előrétől, míg a DVSC-DEAC II. egy korai gólnak köszönhetően hozta el a három pontot Hatvanból.

A Közép-csoportban a Fradi tartalékjai a Népligetben kaptak ki a Dunaújvárostól, a Pécs pedig Pakson szenvedte el az idei ötödik vereségét.

Nyugaton az éllovas érdiek a szünetben még hátrányban voltak a Budapest Honvéd otthonában, ám a második félidőre összakapták magukat és fordítottak. A Vidi II. kiütötte az Andráshidát, annak ellenére, hogy Barczit már a meccs elején kiállította a játékvezető.

NB III, 13. forduló

Keleti-csoport

Diósgyőri VTK II – Tállya KSE 4-0 (3-0)

Gólszerzők: Boros G. (11., 16.), Eperjesi (34.), Szabó B. (58.)

BKV Előre – Termálfürdő Tiszaújváros 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Csanálosi (4.), Csepregi (81.)

STC Salgótarján – Újpest FC II 4-2 (2-1)

Gólszerzők: Major (21.), Lukács R. (40., 52.), Obot (58.), illetve Pávkovics (33.), Sándli (73.)


REAC – MTK Budapest II 1-1
(1-1)

Gólszerzők: Papp Gy. (13.), illetve Szatmári (21.)

FC Hatvan – DVSC-DEAC II 0-1 (0-1)

Gólszerző: Bereczki (2.)

Kiállítva: Hajdu I. (92. – Hatvan)

Szombaton játszották

Monori SE – Jászberényi FC 0-1

Nyírbátori FC – Hajdúböszörményi TE 3-0

Kazinbarcikai BSC FC – ESMTK 3-1

Rákosmente KSK – Putnok FC 1-0

Közép-csoport

Ferencvárosi TC II – Dunaújváros 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Csernák (71.), illetve Dobos (42.), Tóth T. (48.)


Szentlőrinc SE . Méhkeréki SE 2-1
(2-0)

Gólszerzők: Füredi (5.), Horváth P. (33.), illetve Kovács Gy. (63.)


Paksi FC II – Pécsi MFC 1-0
(1-0)

Gólszerző: Szalai (17.)

Dabas-Gyón FC – Békéscsaba 1912 Előre II 5-2 (3-2)

Gólszerzők: Horváth R. (30., 32.), Nagy A. (40.), Sós M. (50., 79.), illetve Oláh L. (27.), Konyecsnyi (44.)

Szombaton játszották:

Sport 36 Komló Bányász – Szigetszentmiklós 1-3

Budafoki MTE – Pénzügyőr SE 2-0

Szekszárdi UFC – Dunaharaszti MTK 2-1

Várfürdő Gyulai-Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 0-3

Mórahalmi VSE – FC Dabas 2-0

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II – Csepel FC 0-0

Csornai SE – Gyirmót FC Győr II 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Weitner (19.), illetve Kovács Zs. (16.)

Kiállítva: Czanik (48. – Csorna), Weitner (94. – Csorna)

Budapest Honvéd-MFA – Érdi VSE 1-3 (1-0)

Gólszerzők: Tömösvári (20.), illetve Bozsoki (53.), Csizmadia (80.), Melczer (93.)

Videoton FC II – Tarr Andráshida SC 4-0 (1-0)

Gólszerzők: Bévárdi (20.), Sejben V. (57., 66.), Pölöskei (90.)

Kiállítva: Barczi (9.)

Szombaton játszották:

III. Ker. TVE – FC Tatabánya 1-1

Hévíz SK – VLS Veszprém 3-1

Diósd – Sárvár FC 1-0

Komáromi VSE – Kaposvári Rákóczi FC 0-2

FC Ajka – ETO FC Győr 2-3

Olvasói sztorik