NB III

Kikapott a listavezető az NB III-ban

Gyűjtőcikkünkben megtalálható az NB III szombati játéknapjának összes végeredménye.

Az NB III 13. fordulóját kezdték meg a csapatok a szombati játéknapon. Keleten hatalmas rangadó volt, hiszen a Jászberény egy győzelem esetén megelőzte volna a listavezető Monort, és ezt meg is tették. A Kazincbarcika hátrányból nyert, így ők vették át a vezetést a tabellán, a Jászberénnyel holtversenyben. A Rákosmente és a Nyírbátor otthon tartotta a három pontot. Középen fővárosi rangadót nyert a Budafok, a listavezető Szigetszentmiklós pedig idegenben nyert. Az edzőváltáson átesett Gyula már az első félidőben kettős emberhátrányba került, így nem sok esélyük volt a szünet után a Hódmezővásárhely ellen, ki is kaptak. A Mórahalom meglepetésre nyert a Dabas ellen, míg a Szekszárd a Dunaharaszti ellen. Nyugaton tovább tart a Tatabánya veretlenségi sorozata, ezúttal a III. Kerületből hoztak el egy egységet. A Komárom is folytatja sorozatát, de ennek kevésbé örülnek, a feljutásra vágyó Kaposvár ellen kaptak ki. Az utolsó percekben lőtt góllal nyert fontos meccset a Győr, míg a Hévíz otthon tudott fordítani.

NB III, 13. forduló

Keleti-csoport

Monori SE – Jászberényi FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Tisza K. (49.)

Kiállítva: Sárközi (92., Monor)

Nyírbátori FC – Hajdúböszörményi TE 3-0 (0-0)

Gólszerzők: Terdik (77.), Lakatos (79.), Hornyák (92.)

Kazinbarcikai BSC FC – ESMTK 3-1 (0-1)

Gólszerzők: Farkas J. (70.), Kovács P. (75.), Bene (83.), illetve Hegedűs (10.)

Rákosmente KSK – Putnok FC 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Fitos (67.)

Vasárnap rendezik:

Diósgyőri VTK II – Tállya KSE

BKV Előre – Termálfürdő Tiszaújváros

STC Salgótarján – Újpest FC II

REAC – MTK Budapest II

FC Hatvan – DVSC-DEAC II

Közép-csoport

Sport 36 Komló Bányász – Szigetszentmiklós 1-3 (0-1)

Gólszerzők: Rein (67.) illetve Varga B. (26.), Mojzer (49.), Földes (61.)

Budafoki MTE – Pénzügyőr SE 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Vaszicsku (48.), Vankó (68.)

Szekszárdi UFC – Dunaharaszti MTK 2-1 (2-0)

Gólszerzők: Fejes (23., 30.), illetve Nyéki (69.)

Várfürdő Gyulai-Termál FC – Hódmezővásárhelyi FC 0-3 (0-0)

Gólszerzők: Kömény (53.), Kormányos (74.), Szabó (81.)

Kiállítva: Szabó Cs. (13.), Kerekes I. (45.) – mindketten Gyula

Mórahalmi VSE – FC Dabas 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Kállai (60., öngól), Crkvenjakov (86.)

Vasárnap rendezik:

Ferencvárosi TC II – Dunaújváros

Szentlőrinc SE . Méhkeréki SE

Paksi FC II – Pécsi MFC

Dabas-Gyón FC – Békéscsaba 1912 Előre II

Nyugati-csoport

III. Ker. TVE – FC Tatabánya 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Kaszai (6.), illetve Farkas V. (25.)

Hévíz SK – VLS Veszprém 3-1 (0-1)

Gólszerzők: Polareczki (73., 79.), Fujsz (92.), illetve Molnár M. (8.)

Diósd – Sárvár FC 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Bánhidi (47.)

Komáromi VSE – Kaposvári Rákóczi FC 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Kollega (31.), Kertész T. (73.)

Kiállítva: Hajmási (36., Komárom)

FC Ajka – ETO FC Győr 2-3 (1-2)

Gólszerzők: Pákai (29.), Szabó Zs. (69.), illetve Beliczky (7.), Szabó L. (12., 84.)

Vasárnap rendezik:

Puskás Akadémia FC II – Csepel FC

Csornai SE – Gyirmót FC Győr II

Budapest Honvéd-MFA – Érdi VSE

Videoton FC II – Tarr Andráshida SC

Olvasói sztorik