NB III

NB III: kilenc meccs után sincs pontja az Újpestnek

Összefoglaló cikkünkben megtalálható a 9. forduló teljes eredménysora.

Az NB III 9. fordulójának második napja vette kezdetét vasárnap. Kelete az Újpest a Putnoktól is kikapott, így a kilencedik meccsüket is elveszítették a lila-fehérek. A DVTK egy fordulatos meccsen nyerni tudott a rivális Nyírbátor ellen. A DVSC és az MTK második csapata idegenből tudta elvinni a három pontot. Középen így tett a Ferencváros II is, csak hazai pályán. A Dabas és a Budafok is 2-1-re, nyert, míg Szekszárdon nem esett gól. Nyugaton a Győr nagy rangadót bukott Tatabányán a Videoton II ellen, a Komárom pedig egy félidőt emberhátrányban játszva mentett pontot a Gyirmót II ellen. Gálhidi György Budapest Honvédja tovább remek, míg a Puskás Akadémia a felnőtt csapattal ellentétben nyerni tudott.

NB III, 9. forduló

Keleti-csoport

DVTK II. – Nyírbátori FC 3-2 (1-0)

Gólszerzők: Szabó B. (26.), Boros G. (69., 79.), illetve Terdik (60.), Lakatos (61.)

Újpest FC II. – Putnok FC 0-1 (0-1)

Gólszerző: Szűcs (44., öngól)

BKV Előre – DVSC-DEAC II 0-1 (0-0)

Gólszerző: Csősz (46.)

Rákosmente KSK – MTK Budapest II 1-3 (0-1)

Gólszerzők: Lucz (73.), illetve Varga Sz. (9., 54.), Szerencsi (68.)

Korábban rendezték:

Monori SE – Hajdúböszörményi TE 2-2

STC Salgótarján – ESMTK 3-0

Termálfürdő Tiszaújváros – Jászberényi FC 0-1

FC Hatvan – REAC 0-2

KBSC FC – Tállya KSE 3-1

Közép-csoport

Ferencvárosi TC II. – Dunaharaszti MTK 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Kovács K. (63.), Kárász K. (74.), illetve Benke (54.)

Szentlőrinc SE – FC Dabas 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Tóth A. (80.), illetve Huller (40.), Karacs (50.)

Budafoki MTE – Paksi FC II 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Oláh L. (4.), Kovács D. (84.), illetve Jelena (57.)

Szekszárdi UFC – Békéscsaba 1912 Előre II 0-0


Korábban rendezték:

Dabas-Gyón FC – Mórahalom VSE 1-0

Sport 36 Komlói Bányász – Pénzügyőr SE 0-1

Szigetszentmiklós – Méhkereki SE 4-0

Várfürdő-Gyulai Termál FC – PMFC 0-6

Dunaújváros – Hódmezővásárhelyi FC 2-0

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II. – FC Ajka 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Magyari (66.)

Budapest Honvéd-MFA II. – Csepel FC 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Bíró Á. (45.), Tóth B. (52.), Márton (66.), illetve Haraszkó (68.)

Kiállítva: Somodi (73., Csepel)

Komárom VSE – Gyirmót FC Győr II 0-0

Kiállítva: Szekér D. (45., Komárom)

Videoton FC II. – ETO FC Győr 1-0 (0-0)

Gólszerző: Sejben (56.)

Korábban rendezték:
III.Ker. TVE – Sárvár FC 1-0

Hévíz SK – Kaposvári Rákóczi FC 2-0

VLS Veszprém – Tarr Andráshida SC 2-2

Érdi VSE – Tatabánya FC 0-1

Csornai SE – Diósd 5-0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik