nb3
NB III

NB III: hattyú halála és Jászai-díj a BKV-pályán

A Monor idegenben győzte le az MTK második csapatát.

Három mérkőzést rendeztek vasárnap 11 órától a harmadosztályban.

A Keleti-csoportban szereplő MTK II találkozóját a helyszínen látta többek között Teodoru Vaszilisz, Garami József és Hrepka Ádám is.

A klubhonlaptudósítása szerint a 35. percben Urbán Gábor lebirkózta Katona Mátét, majd nyújtózkodva elérte a labdát, és pont annyira ért bele, hogy Groppioni ne tudjon védeni, ezzel szerzett vezetést a vendég Monor (0-1).

A szünet után Korozmánt második sárga lappal kiállították, miután Sárközi Szabolcs eljátszotta a hattyú halálát mellette, mintha Kevin valósággal kettétörte volna a lábát. Persze, két másodperccel később már talpra állt… Jászai Mari-díjra jelölhető alakítást mutatott be.

Az agresszív futballt játszó Monor végül elvitte mindhárom pontot a BKV-pályáról – írja az MTK honlapja.

A többi pályán sem született túl sok gól: Békéscsabán egy, Gyirmóton kettő – utóbbi pályán a Videoton II annak ellenére nem tudott nyerni, hogy Bódi Ádám és Barczi Dávid is végig a pályán volt.

NB III, 8. forduló

Keleti-csoport

MTK Budapest II – Monori SE 0-1 (0-1)

Gólszerző: Urbán G. (35.)

Kiállítva: Korozmán (47., MTK)

Később:

16.00: Jászberényi FC – Diósgyőri VTK II

16.00: ESMTK – Újpest FC II

16.00: DVSC-DEAC – STC Salgótarján

Szombaton játszották:

Tállya KSE – Rákosmente KSK 2-1 (0-1)

Putnok FC – Termálfürdő Tiszaújváros 1-0 (0-0)

Hajdúböszörményi TE – BKV Előre 2-3 (2-1)

Nyírbátori FC – FC Hatvan 1-1 (0-1)

REAC – Kazincbarcikai SC FC 2-1 (1-1)

Közép-csoport

Békéscsaba 1912 Előre – Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Konyecsni (83.)

Később:

16.00: Méhkeréki SE – Dabas-Gyón FC

16.00: Hódmezővásárhelyi FC – Szigetszentmiklós

16.00: Dunaharaszti MTK – Dunaújváros

16.00: Pénzügyőr SE – Ferencvárosi TC II

16.00: FC Dabas – Sport 36 Komlói Bányász

16.00: Paksi FC II – Szekszárdi UFC

Szombaton játszották:

Pécsi MFC – Szentlőrinc SE 2-1 (1-1)

Mórahalom VSE – Budafoki MTE 3-3 (3-1)

Nyugati-csoport

Gyirmót FC II – Videoton FC II 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Tóth N. (70.), illetve Nagy B. (35., öngól)

Később:

16.00: Sárvár FC – Bp. Honvéd-MFA

16.00: Diósd – Puskás Akadémia FC II

Szombaton játszották:

Tatabánya FC – Csornai SE 2-3 (1-2)

Tarr Andráshida SC – Érdi VSE 1-2 (1-2)

Csepel FC – Hévíz SK 2-1 (2-0)

Kaposvári Rákóczi FC – VLS Veszprém 3-0 (1-0)

ETO FC Győr – III. Kerületi TVE 5-1 (3-0)

FC Ajka – Komáromi VSE 2-1 (1-1)

Olvasói sztorik