NB III

MK: először védett idén tétmeccsen, de a Loki nem járt túl Horváth eszén

A 20 éves hálóőr kivédte a DVSC szemét, amely így meglepetésre búcsúzott. A kupasikerről mesélt az ETO kapusa.

A Magyar Kupa legnagyobb meglepetését szerda este az ETO FC Győr szolgálta, miután hazai pályán egy góllal sikerült felülmúlnia a két osztállyal feljebb vitézkedő debrecenieket. A hazaiak egyik legjobbja a kapus, Horváth Dániel volt, aki az idei szezonban tétmérkőzésen először játszott klubcsapatában, de a debreceniek nem tudtak túljárni az eszén. A fiatal hálóőr így értékelte a találkozót.

– Ugyanúgy készültünk a kupameccsre, mint a többi találkozóra, igaz, ezúttal a mester más taktikával küldött minket a pályára – meséli a 20 éves játékos. A masszív védekezést helyeztük előtérbe, hiszen a Debrecen mégiscsak az NB I egyik legjobb csapata. Bennem nem volt különösebb drukk, ugyanúgy készültem erre az összecsapásra, mint a többire. Belülről nehéz volt a találkozó, mindenkinek 110 %-on kellett koncentrálnia a sikerért, de ezzel nem is volt probléma. Maximálisan végrehajtottuk azt, amit a mester kért tőlünk, stabilan védekeztünk, és a kontráinkban is benne volt a veszély. Számos helyzetet kialakítottunk, több ízben a Debrecen kapusán vagy a kapufán múlt, hogy nem tudtuk növelni előnyünket. Igaz, a Lokinak is voltak lehetőségei, ezeket sikeresen hárítottuk, és szerintem megérdemelten jutottunk a következő körbe.

Horváth főként a hajrában mutatott be több nagy védést, a 20 éves hálóőr nagy nyomás alatt is hibátlanul hozta le a Loki elleni MK-mérkőzést. A kapus szerint ilyen sikerek kellenek ahhoz, hogy az újjáalakuló győri keret igazán összeérjen.

– Az első félidő elején volt egy hibám, szerencsére a társak akkor javítani tudtak. Ezután összekaptam magam és a csapat hasznára tudtam lenni hárításaimmal. Összességében szerintem jól ment a védés, de ez a társaknak is köszönhető, a védelem maximálisan kisegített. A hajrában egyre több beíveléssel próbálkozott az ellenfél, szerencsére nagyon stabil lábakon állt a védelmünk, így meg tudtuk őrizni egygólos előnyünket. A lefújás után természetesen nagy volt az ünneplés, mindenki nagyon boldog volt. A keret összes tagja, a vezetőkkel karöltve együtt örült a bravúros továbbjutásnak. A mester nem emelt ki senkit külön, hiszen ez tényleg igazi csapatmunka volt. Ez a siker számunkra nagyon fontos volt és jókor jött, óriási lökést ad a bajnokság folytatására. Ezentúl azt gondolom, az ilyen győzelmek még jobban összekovácsolják a csapatot.

A fiatal kapus az idei szezonban tétmérkőzésen először védett az ETO színeiben, a bajnokságban egyelőre csereként számolt vele Bekő Balázs. A játékos kiemelte, természetesen védeni szeretne, keményen dolgozik és a kupameccsen is próbált maximumot nyújtva bizonyítani a vezetőknek. Reméli, az összeállítást illetően a jövőben alaposan megnehezíti majd a vezetőedző dolgát.

– Természetesen szeretnék a bajnokságban is védeni, de tudom, türelmesnek kell lennem. Remélem, idővel velem kezdődik az ETO kezdő tizenegye. Hétvégén Budapestre látogatunk, ellenfelünk a Budapest Honvéd második csapata lesz, három pontért utazunk a fővárosba. A fiókcsapatok elleni fellépés mindig veszélyes, hiszen a játékosok azért küzdenek, hogy az NB I-es keretbe is helyet követeljenek maguknak, ennek ellenére csak a győzelemben gondolkozunk– zárta szavait Horváth Dániel.

Horváthtal az U21-es válogatottban is számolnak, legutóbb elmondása szerint tíz remek napot töltött a nemzeti csapattal, tagja volt a lengyelek ellen barátságos mérkőzést (1-1) játszó magyar együttesnek. A kapus külön kiemelte, Lublinban 9000 néző tekintette meg párharcukat, a remek hangulat pedig elvarázsolta a magyar játékosokat.
Olvasói sztorik