NB III

Hetessel küldték haza a Tatabányát

Összefoglaló cikkünkben megtalálható az NB III összes csoportjának szombati eredményei.

Szombaton a 6. fordulóval folytatódott az NB III-as bajnokság. Keleten a Tállya magabiztosan verte a közlekedésieket, míg az RKSK Kokenszky duplájával két perc alatt fordítani tudott a Nyírbátor ellen. A Kazinbarcika egy szoros meccsen vitte el a három pontot Hatvanból. Középen tovább folytatja remek szereplését Prukner László csapata, ezúttal a Szekszárdot verték. A Szigetszentmiklós majd’ egy félidőt játszott emberhátrányban, de a Pénzügyőr ellen így is sima volt a három pont. Az újonc Mórahalom megszerezte második győzelmét, a dallamos nevű Crkvenjakov volt a nyerőember. Nyugaton valósággal kiütötték a Tatabányát. A szebb időket is megélt csapatok meccsén a Kaposvár hetet lőtt a Bányásznak. Az NB III egyetlen hibátlan csapataként utazott Csepelre az Érd, és már három góllal is vezettek, a végén izgulniuk kellett, a csereként beálló Németh duplázott, de egyenlíteni már nem maradt idő, így az Érd hatból hatos mérleggel áll. A Sárvár és a Veszprém nem bírt egymással.

NB III, 6. forduló

Keleti-csoport

Tállya KSE – BKV Előre 5-2 (3-1)

Gólszerzők: Irhás (3.), Ondó (20.), Tóth Sz. (30., 90.), Pataki (75.), illetve Miklósvári (35.), Solymos (62.)

Nyírbátori FC – Rákosmente KSK 1-2 (1-0)

Gólszerzők: Terdik (6.), illetve Kokenszky (67., 69.)

FC Hatvan – KBSC FC 2-3 (1-0)

Gólszerzők: Nehéz (14.), Simon M. (89.), illetve Farkas J. (55.), Bene (63.), Faggyas (73.)

Kiállítva: Hajdu I. (83., Hatvan)

REAC – Monori SE 1-2 (1-2)

Gólszerzők: Kiss T. (40.), illetve Urbán G. (8.), Villányi (28.)
Kiállítva: Petrezselyem (80., Monor)

Vasárnap rendezik:

Putnok – Diósgyőri VTK II

ESMTK – Jászberényi FC

DVSC-DEAC II – Termálfürdő Tiszaújváros

Hajdúböszörményi TE – Újpest FC II

MTK Budapest II – STC Salgótarján

Közép-csoport

Pénzügyőr SE – Szigetszentmiklós 0-3 (0-1)

Gólszerzők: Karvalics (öngól, 32.), Májer (48.), Switzer (52.)

Kiállítva: Erdei G (52., Szigetszentmiklós)

Budafoki MTE – Szekszárdi UFC 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Margitics (45.), Kovács D. (52.)

Mórahalom VSE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 3-1 (2-0)

Gólszerzők: Crkvenjakov (27., 93.), Fodor (36.), illetve Okos (79.)

Vasárnap rendezik:

Békéscsaba 1912 Előre II – Sport 35 Komlói Bányász

Hódmezővásárhelyi FC – Dabas-Gyón FC

Dunaharaszti MTK – Méhkerék SE

FC Dabas-Dunaújváros

Paksi FC II – Szentlőrinc SE

Pécsi MFC – Ferencvárosi TC II

Nyugati-csoport

Tarr Andráshida SC – Csornai SE 3-0 (3-0)

Gólszerzők: Horváth D. (16.), Tóth L. (37.), Balla (39.)

Csepel FC – Érdi VSE 2-3 (0-3)

Gólszerzők: Németh G. (80., 89.), illetve Honti (6.), Csizmadia (16.), Tárkányi (41.)

Sárvár FC – VLS Veszprém 0-0

Kaposvári Rákóczi FC – Tatabánya FC 7-0 (1-0)

Gólszerzők: Nagy K. (2., 82.), Kollega (52.), Katona A. (55., öngól), Kertész (62.), Lőrincz B. (72., 86.)

FC Ajka – III. Kerületi TVE 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Hanzl (42.), illetve Kis B. (40.)

ETO FC Győr – Hévíz SK 2-1 (2-1)

Gólszerzők: Vadász (13.), Zamostny (16.), illetve Fujsz (28.)

Vasárnap rendezik:

Gyirmót FC Győr II – Budapest Honvéd-MFA II

Puskás Akadémia FC II – Komáromi VSE

Diósd – Videoton FC II

Olvasói sztorik