NB III

Pokoli hangulat lehet a Pécs–Fradi meccsen

A baranyaiak szerint több ezer zöld-fehér fanatikus érkezhet az NB III-as mérkőzésre.

A ferencvárosi szurkolók körében terjedő hírek szerint ezres nagyságrendben érkezhetnek a PMFC elleni, szeptember 11-én esedékes NB III-as mérkőzésre. A fanatikusok – akiknek többsége bojkottálja az első számú csapat meccseit – jelenlétükkel demonstrálni is akarnak a klubvezetés ellen. Legutóbb Csepelen tartottak hasonló megmozdulást, akkor tízezren voltak a lelátón – írja a pecsiujsag.hu.

Immár évek óta tart a huzavona a Ferencváros szurkolói csoportjai, illetve a klub vezetése között. A B-közép tagjainak túlnyomó része a Groupama Aréna 2014-es átadása óta nem látogatja a zöldek mérkőzéseit, elsősorban a vénaszkenneres beléptetés miatt. E mellett a biztonsági személyzettel, illetve Kubatov Gábor elnök személyével is problémáik vannak, nem akarnak politikust látni az egyesület élén.

Úgy tudni, a pécsi vonulással egybekötött demonstráció kivitelezésére már ötletek is születtek. Ha ez így lesz, a pécsi és a fradista szurkolóknak köszönhetően pokoli atmoszférában játszhatnak a fiúk. A foci persze jó hangulat mellett az igazi, ám a nagyszámú közönség komoly biztonsági feladatokat is ró a szervező klubra.

A PMFC-t működtető Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt-nél azt közölték, ők is hallottak arról, hogy adott esetben több ezer vendégszurkolót kell fogadniuk, ám konkrét információval nem rendelkeznek.

– A megfelelő időben természetesen felvesszük a kapcsolatot az FTC illetékeseivel, ha ezt eleve nem ők kezdeményezik majd – nyilatkozta Szűcs Zsolt, a társaság vezérigazgató-helyettese. – Az információk függvényében természetesen minden olyan intézkedést megteszünk, amelyek a mérkőzés zökkenőmentes lebonyolításához és a nyugodt, biztonságos szurkoláshoz szükségesek lehetnek – tette hozzá.

A bojkottáló drukkerek jelentős részét képviselő Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül csoport a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre.

Olvasói sztorik