NB III

Meghökkentő kiütések az NB III-ban

Gyűjtőcikkünkben megtalálható az NB III-as hétvége összes eredménye.

A vasárnapi játéknap sem volt izgalmaktól mentes az NB III-ban. Az Újpest hiába vezetett két góllal, a Hatvan fordítani tudott a második félidőben. A Monor simán nyert a Diósgyőr ellen, az RKSK pedig hét gólt szerzett a BKV ellen, ebből hatot az első félidőben. Az MTK fiataljai könnyedén verték a megerősödő erzsébetieket. A Debrecen fiataljai két gólos hátrányból mentettek pontot, a korábbi csatárlegenda, Kerekes Zsombor fiának duplájával. Középen a fennállása első NB III-as mérkőzését játszó Dabas-Gyón győzelemmel mutatkozott be, ahogy a Méhkerék is. A visszajutó Pécs egy szűkös győzelemmel kezdett, a Békéscsaba és a Paks második csapata kikapott. A Nyugati-csoportban az előző szezonban bajnok Ferencváros II ott kezdte, ahol tavasszal abbahagyta. Nyugaton a mindössze egy cserekapust nevező Videoton csúnya vereségbe futott bele a Gálhidi György által vezetett Honvéd II ellen, az újonc Veszprém és a Gyirmót II is kikapott.

NB III, 1. forduló

Keleti-csoport

Újpesti FC II – FC Hatvan 2-3 (1-0)

Gólszerzők: Tóth P. (42., 49.), illetve Mundi (69.), Ács (79.), Szabó R. (83.)

Monori SE – Diósgyőri VTK II 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Urbán G. (31., 57.), Balanescu (60.)

BKV Előre SC – Rákosmente KSK 2-7 (0-6)

Gólszerzők: Sebők I. (59., 65.), illetve Kokenszky (18., 22., 41.), Szabó R. (28.), Fitos (31., 49), Vattai (35.)

Kiállítva: Kálmán (48., BKV Előre)

ESTMK – MTK Budapest II 0-3 (0-1)

Gólszerzők: Takács (53., 85.), Szerencsi (81.)

DVSC-DEAC II – Hajdúböszörményi TE 2-2 (0-1)

Gólszerzők: Kerekes K. (70., 94.), illetve Benke (13., 61.)

Augusztus 6, szombat:

STC Salgótarján – Kazincbarcikai BSC FC 0-1

Termálfürdő Tiszaújváros – Nyírbátori FC 1-0

Jászberényi FC – REAC 1-1

Putnok FC – Tállya KSE 1-1

Közép-csoport

Szentlőrinc SE – Dabas-Gyón FC 2-3 (0-1)

Gólszerzők: Tóth A. (59.), Kovács B. (93.), illetve Nagy A. (20.), Csepregi (49.), Sós (72.)

Ferencvárosi TC II – Szekszárdi UFC 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Popov (43.), Adamcsek (79.)

Méhkeréki SE – Paksi FC II 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Sztojka (8., 57., 81.)

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba Előre FC II 1-0 (1-0)

Gólszerzők: Szilágyi N. (31.)

Kiállítva: Végh (68.), illetve Kmetykó (87.)

Dunaharaszti MTK – Pécsi MFC 0-1 (0-1)

Gólszerző: Bodor (21.)

Augusztus 6, szombat:

Pénzügyőr SE – FC Dabas 1-1

Sport 36 Komlói Bányász – Várfürdő-Gyulai Termál FC 0-2

Szigetszentmiklós – Mórahalom VSE 2-0

Korábban játszották:

Dunaújváros – Budafoki MTE 1-2

Nyugati-csoport

Tarr Andráshida SC – Gyirmót FC Győr II 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Bíró (17.), Vittmann (50., 87.), illetve Dávid (57.)

VLS Veszprém – Puskás Akadémia FC II 0-4 (0-1)

Gólszerzők: Tóth K. (31., 77.), Böröczky (87., öngól), Mezőssy (92.)

Kiállítva: Horváth V. (54., Veszprém)

Budapest Honvéd-MFA – Videoton FC II 5-0 (2-0)

Gólszerzők: Bíró Á. (14.), Prosser (41.), Soós (71.), Kovács D. (81.), Palmes (91.)

Augusztus 6, szombat:

Hévíz SK – Komáromi VSE 1-0

Érdi VSE – Diósd 2-0

Tatabánya FC – FC Ajka 2-2

Csepel FC – Sárvár FC 2-0

Kaposvári Rákóczi – Győri ETO FC 1-0

III. Ker. TVE – Csornai SE 1-2

Olvasói sztorik