NB III

Győrben a korábbi U20-as válogatott Balajtitól várják a gólokat

2009-ben vébé bronzérmet szerzett a magyar válogatottal Balajti Ádám, aki azóta több klubnál is megfordult. A napokban Győrbe igazolt, ahol elsőszámú gólfelelősként számolnak vele, a 25 éves játékos vezére lehet az NB II felé masírozó ETO-nak.

Balajti Ádám az elmúlt szezont az NB II-es Szolnok színeiben töltötte, ám a bajnokság vége után biztossá vált, hogy az alapozást már új csapata színeiben kezdi meg. A 25 éves játékos megkeresésünkre elárulta, több kérőt visszautasítva mondott igent az ETO FC Győr hívó szavára.

– Most fordult elő pályafutásom során először, hogy szabadon igazolhatóvá váltam. Az elmúlt szezont az NB II-es Szolnoknál töltöttem, de ott felbontottuk a szerződésemet. Ezt követően több klub is megkeresett, főként az NB II-es bajnokságból. Menedzseremmel, Vörösbaranyi Józseffel átbeszéltük a lehetőségeimet, köztük a győri megkeresést is. A győri vezetők felvázolták, milyen célokat fogalmaztak meg az új idényre, de szóba került azt is, kit igazolnak még a klubhoz rajtam kívül. Szimpatikus volt, amit az ETO-nál felvázoltak, ráadásul mindezt egy komoly tradícióval és múlttal bíró patinás klub tette. Végül úgy döntöttem, hogy egy évre aláírok az NB III-as egyesülethez. Egyértelmű célunk a feljutás, ami azt gondolom, az új igazolásokkal meg is valósítható.

A fiatal támadó első benyomásai pozitívak, mindennapjait az edzések töltik ki, így a várossal még nem volt ideje közelebbről megismerkedni. Elmondása szerint, az ETO-nál olyanok a körülmények, mintha a legmagasabban jegyzett osztályban készülhetne.

– Az első hét amolyan rávezető hét volt, ismerkedtem az új csapattársakkal, a vezetőedzővel. Csak azt tudom mondani, hogy nagyon jók az első benyomásaim. A körülmények és a feltételek nem NB III-as szintűek, sokkal inkább NB I-esek, csak jó hatások értek Győrben. Az is pozitív, hogy vannak ismerős arcok az öltözőben, nem vadidegen környezetbe csöppentem. Az új igazolások közül akadnak, akik ellen ellenfélként játszottam már, de Tajhty Tamással például Újpesten csapattársak is voltunk. Az első héten kedden és csütörtökön két edzésünk volt, a második hét már jóval húzósabb volt. Naponta többet edzünk, de a tréningek mellett több edzőmérkőzés is szerepel a programban, szóval maximálisan telítettek a napjaink. Éppen ebből adódóan még a várost nem sikerült felfedeznem. Tudom, hogy gyönyörű helyre érkeztem, hiszen az élhetősége miatt is vonzó volt az ETO ajánlata – természetesen csak a szakmai szempontok után.

Balajti Ádám remekül „debütált” az ETO-ban, hiszen az első felkészülési mérkőzésen rögtön góllal tette le névjegyét. A Felcsút elleni találat az önbizalmának mindenképpen jót tett, csapata végeredményben 5-3-as vereséget szenvedett.
– A csatárt a góljai minősítik, ez nekem az első mérkőzésen össze is jött. A Puskás Akadémia FC elleni találkozón nem az eredmény vagy a mutatott játék számított elsősorban, hiszen a mérkőzést megelőző napokban komoly terhelést kaptunk. Minden játékos 45-45 percet kapott a bizonyításra, a formáról viszont még nem lehet nyilatkozni. Úgy gondolom, az eredmény még hízelgő is, hiszen a felcsútiak régebb óta készülnek az új szezonra, míg mi akkor csak pár napja kezdtük meg az alapozást. Az öt kapott gól persze így is sok, de dicséretes, hogy háromszor eredményesek tudtunk lenni egy erős ellenfél ellen.

A korosztályos magyar válogatott támadót motiválja, hogy Győrben tőle várják a gólokat, a nyomást jól kezeli, és csak az foglalkoztatja, hogy az elvárásoknak meg tudjon felelni.
– Bevallom őszintén, az NB III-as bajnokság nyugati mezőnyét nem ismerem testközelből, hiszen korábban az ország középső és keleti régiójában fordultam meg. Természeten azért jöttem, hogy sok gólt rúgjak, ez pedig nekem is komoly kihívás, hiszen tőlem várják a gólokat Győrben. Megpróbálok ennek az elvárásnak maximálisan eleget tenni. Az elért találatok bizonyítják majd, hogy jó igazolás voltam-e. Korábban igaz, hogy több egyesületnél is megfordultam, és volt a múltban olyan klubcsere, amit utólag meg is bántam, de erről nem szeretnék már beszélni. Előre kell tekintenem, és biztos vagyok abban, hogy az ETO-nál jó helyre kerültem, a lehetőségeim közül pedig a legjobbat választottam.

A 25 éves játékos végezetül kiemelte, karrierjének melyek azok a pillanatai, amelyekre ma is büszke szívvel gondol vissza és erőt merít belőlük.
– Az U20-as világbajnokságon szerzett bronzérem 2009-ből felejthetetlen élmény marad számomra. Emellett a legboldogabb pillanataim közé sorolom azt, amikor a Diósgyőr színeiben bemutatkozhattam az NB I-ben, debütálásként pedig a becserélésem után néhány perccel gólt is szereztem. Ezeket a pillanatok soha nem fogom elfelejteni – zárta szavait Balajti Ádám.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.