NB III

A Ferencváros az NB III-ban is bajnok lett

Gyűjtőcikkünkben az NB III utolsó fordulójának összes eredménye megtalálható.

Az NB III 34., azaz utolsó fordulójának összes találkozóját vasárnap játszották, holott szinte minden kérdés eldőlt már. Egyedül az volt kérdéses, hogy a Nyugati-csoportban ki lesz a bajnok: a Lipcsei Péter által vezetett Ferencvárosi II, avagy a Mosonmagyaróvár.

Keleten a dobogósok közül a Nyíregyháza és a Cegléd is egy szoros meccsen tudott nyerni. A Somos az utolsó percben tudott nyerni a Tállya ellen, a második csapatok csatáját pedig a debreceniek nyerték. Középen domináltak a hazai csapatok, mindössze egy olyan meccs volt, amit nem a hazaiak nyertek: a Budapest Honvéd II idegenben szerzett pontot. A Pest megyei rangadót a Dabas nyerte, a feljutó SZEOL pedig kikapott Békéscsabán.

Nyugaton végül a Ferencváros lett a bajnok, miután otthon le tudták győzni a Diósdot. A Mosonmagyaróvár is simán nyert, Magasföldi mesterhármasig jutott. A Tatabánya végül az ötödik helyen végzett, miután a III. Kerület ellen is nyerni tudott, míg a Videoton II kikapott. A feljutó Dorog is győzelemmel zárt Győrött.

NB III, 34. forduló

Keleti-csoport

Tállya KSE – Somos SE 1-2(1-1)

Gólszerzők: Tóth Sz. (16.), illetve Szilágyi (34.), Tarlósi (91.)
Kiállítva: Mihálszki N. (93. – Tállya)

Nyíregyháza Spartacus – FC Hatvan 2-1 (2-0)

Gólszerzők: Abdouraman (31.), Pölöskei (40.), illetve Kész (71.)

Nyírbátori FC – Kazincbarcikai SC FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Farkas J.(58.)

Kiállítva: Dobos (87.- Kazincbarcika)


Jászberényi FC – Rákosmente KSK 2-2
(1-1)

Gólszerzők: Ludasi (27.), Nyicsenko (61.), illetve Törőcsik (23., 47.)

Termálfürdő Tiszaújváros – Diósgyőri VTK II 3-1 (2-0)

Gólszerzők: Angyal (10., 20.), Hajdu (89.), illetve Boros (87.)

Ceglédi VSE – REAC 3-2 (1-0)

Gólszerzők: Markó (45., 53., 89.), illetve Balázs (47.), Kiss T (84.)

Putnok FC – Cigánd SE 3-1 (0-0)

Gólszerzők: Fábián (66.), Kovács B. (78.), Marcinaskó (82.), illetve Németh Sz. (88.)

Újpest FC II – DVSC-DEAC II 0-2 (0-2)

Gólszerzők: Bíró (17.), Kertész (21.)

Közép-csoport

Várfürdő-Gyulai Termál FC – Budapest Honvéd-MFA II. 3-3 (0-2)

Gólszerzők: Sipos (61.), Szabó Cs. (69.), Burai (73.), illetve Mátyás (25.), Csábi (27.), Vajda (79.)

Szentlőrinc SE – Bölcskei SE 1-0 (0-0)

Gólszerző: Turi (88.)

Szekszárdi UFC – Komlói Bányász 1-0 (0-0)

Gólszerző: Fejes (67.)

FC Dabas – Monori SE 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Zsolnai (57., 64.), illetve Kelemen (22.)


Dunaharaszti MTK – Paksi FC II 1-0
(0-0)

Gólszerző: Mészáros (64.)

Hódmezővásárhelyi FC – ESMTK 3-1 (0-1)

Gólszerzők: Bartyik (53.), Tóth I. (73.), Szabó M. (74.), illetve Boda (40.)

HR-Rent Kozármisleny – Budafoki MTE-Újbuda FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Nagy E. (50.)

Békéscsaba 1912 Előre II – SZEOL SC 1-0 (1-0)

Gólszerző: Beszterczei (37.)

Nyugati-csoport

BKV Előre – Puskás Akadémia FC II 3-1 (3-0)

Gólszerzők: Csikortás (7.), Balazsin (17.), Csepregi (27.), illetve Óvári (85.)

Kiállítva: Magyari (60., PAFC)

Érdi VSE – Csepel FC 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Korozmán N. (11.), Haraszkó (öngól, 77.), illetve Szemán (23.)

Kiállítva: Csiszár (88.) illetve Szemán (59.)

III. Ker. TVE – FC Tatabánya 2-3

Gólszerzők: Sipőcz (18.), Filó (85.), illetve Csemer (50., 61.), Árvai (69.)

Kiállítva: Moczó (87., III. Kerület)

Sárvár FC – Csornai SE 1-2 (1-0)

Gólszerzők: Török M. (30.), illetve Nagy Sz. (72.), Serfőző (83.)

ETO FC Győr – Dorogi FC 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Nagy Á. (56.), illetve Szedlár (53., 78.)

Videoton FC II – Tarr Andráshida SC 2-3 (2-0)

Gólszerzők: Kirich D. (42.), Babolek (43.), illetve Tóth L. (57., 93.), Tóth B. (87.)

Kiállítva: Büki B. (93., Videoton)

Ferencvárosi TC II – Diósd TC-Select 4-2 (2-0)

Gólszerzők: Gyurácz (19.), Derekas (45.), Popov (46., 94.), illetve Bonifert (56.), Mojzer (76.)

Kiállítva: Palkó (94.)

Balatonfüred – Mosonmagyaróvári TE 1904 0-5 (0-3)

Gólszerzők: Magasföldi (27., 41., 56.), Darázs (34.), Laki (46.)

Olvasói sztorik