NB III

Megműtötték a Nyíregyháza csapatkapitányát

Törtei Tamásra néhány hónapig nem számíthat a csapat.

Átesett a műtéten Törtei Tamás. A harmadosztályban bajnok, így feljutó helyen záró Nyíregyháza Spartacus csapatkapitányát Székesfehérváron operálták meg, és az orvosok szerint minden rendben zajlott, a műtét jól sikerült. A játékosnak az RKSK elleni találkozón szakadt el a keresztszalagja – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

– Ahogy múlt az érzéstelenítő hatása, egyre jobban fájt a térdem. Nem volt kellemes érzés, hiszen csövek lógtak ki belőlem. Aztán amikor ezt eltávolították, már sokkal jobban éreztem magam. Egyelőre nem mozoghatok, és a tervek szerint, ha nem lesz komplikáció, vasárnap utazhatok haza. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a hétvégi találkozón és a bajnokavató ünnepségen. Titokban bíztam abban, hogy korábban hazaengednek, és esetleg valahogy kijutok a stadionba, de ezzel ezt elfelejthetem. Már mindent leszerveztem a rehabilitációt illetően, egy gyógytornász segít majd abban, hogy minden rendben legyen. Tudom, hogy a java csak most kezdődik, a másik térdem volt már műtve, így azt is tudom, hogy csak az út elején járok, de néhány hónap múlva visszatérek – mondta Törtei Tamás.

Olvasói sztorik