NB III

Sorozatban hatodik meccsét is hozta a Tatabánya Várhidivel

Cikkünkben megtalálható az NB III összes csoportjának végeredménye.

Az országos harmadosztály 33., azaz utolsó előtti fordulóját rendezték vasárnap. Keleten a már feljutó csapatok közül a Nyíregyháza egy szoros meccsen, míg a Cigánd könnyedén nyert, míg a Cegléd nem lépett pályára. A REAC az utolsó percekben mentett pontot, ahogy a Hatvan is a meccs végén tudott nyerni. A Rákosmente gálázott, Király mesterhármast vágott.

A Közép-csoportban a már feljutó SZEOL a szerbek segítségével nyert simán Budapesten, a bajnok Kozármisleny viszont csak döntetlent játszott. A meccs végén tudott nyerni a Bölcske és a Paks II.

Nyugaton tizedik meccsét is veretlenül vívta meg sorozatban a Tatabánya, Várhidi Péter kinevezése óta pedig hatból hat a mérlegük. A már feljutó Dorog-Mosonmagyaróvár duó is nyerni tudott, így mindketten megünnepelhették a feljutást hazai közönség előtt is. A Ferencváros II is győzni tudott, Lipcsei Péterék nagy valószínűséggel ünnepelhetik a bajnoki címet. Győzött a Győr is, de a negyedik helynél már lépnek előrébb.

NB III, 33. forduló

Keleti-csoport

Újpest FC II – Tállya KSE 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Sallay (45.), illetve Tóth Sz. (91.)

Kazincbarcikai SC FC – Nyíregyháza Spartacus 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Rezes (45.)

Somos SE – Putnok FC 1-3 (1-1)

Gólszerzők: Kiprich D. (35.), illetve Fábián (30.), Tóth (82.), Nagy Cs. (92.)

Cigánd SE – Felsőtárkány-Mezőkövesd Zsóry 4-0 (2-0)

Gólszerzők: Roszel (8., 73.), Popescu (17.), Németh Sz. (78.)

REAC – Termálfürdő Tiszaújváros 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Pásztor (86.), illetve Angyal (82.)

Diósgyőri VTK II – Jászberényi FC 1-2 (1-2)

Gólszerzők: Kövér (26.), illetve Lukács (39.), Tisza K. (44.)

Rákosmente KSK – Nyírbátori FC 4-0 (2-0)

Gólszerzők: Szabó R. (18.), Király B. (35., 52., 92.)

FC Hatvan – DVSC-DEAC II 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Mundi Z. (58.), Ficsor (88.), illetve Kertész (64.)

Közép-csoport

Budafoki MTE-Újbuda FC – Szekszárdi UFC 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Vég (62.), illetve Fejes (48.)

Pénzügyőr SE – SZEOL SC 0-3 (0-3)

Gólszerzők: Tomisics (18.), Maksimovics (30., 32.)

Kiállítva: Varga-Sebestyén (82.) illetve Forró (62.)

Békéscsaba 1912 Előre II – ESMTK 0-1 (0-0)

Gólszerzők: Boda (68.)

Hódmezővásárhelyi FC – Dunaharaszti MTK 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Szabó M. (50.), illetve Nyéki (78.)

Paksi FC II – FC Dabas 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Péter (6.), Kiss T. (80.), illetve Zsolnai (68.)

Monori SE – HR-Rent Kozármisleny 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Hunya (67.), illetve Ihrig-Farkas (20.)

Kiállítva: Nagy M. (78., Kozármisleny)

Komlói Bányász – Szentlőrinc SE 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Horváth P. (22.), Lóth (58.)

Bölcskei SE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Budai (48.), Besenczi (86.), illetve Balogh M.(26.)

Kiállítva: Szili I. (90., Bölcske)

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II – Ferencvárosi TC II 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Mesőssy (77.), illetve Zsivoczky-Pandel (33.), Kovács K. (82.)

MTK Budapest II – Balatonfüredi FC 2-1 (2-1)

Gólszerzők: Tóth L. (11., 33.), illetve Baldauf (40.)

Csornai SE – III. Kerület TVE 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Babics (47.), illetve Szűcs L. (36.), Madarász (75.)

Mosonmagyaróvári TE 1904 – BKV Előre 4-2 (3-1)

Gólszerzők: Jasarevic (7.), Laki (19.), Magasföldi (28., 62.) illetve Csepregi (63.), Tarczy (öngól, 70.)

Kiállítva: Miklósvári (88., BKV Előre)

Diósdi TC-Select – Videoton FC II 2-2 (0-1)

Gólszerzők: Májer (47.), Girán (56.), illetve Havasi (23.), Babolek (53.)

Tarr Andráshida SC – ETO FC Győr 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Szegleti (63.), illetve Illés D. (14.), Mayer (83.)

Dorogi FC – Sárvár FC 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Vígh Á. (17., 65.)

Tatabánya FC – Érdi VSE 2-0 (0-0)

Gólszerzők: De Mesa (71.), Heras (80.)

Olvasói sztorik