nb3
NB III

NB III: Újabb feljutót köszönthetünk

Két meccs elmaradt, a Mosonmagyaróvár matematikailag is feljutott.
Az eddig biztosan feljutó csapatok: Nyíregyháza, Cegléd, Cigánd, Kozármisleny, Mosonmagyaróvár.

A 31. fordulóból 12 mérkőzés maradt vasárnapra az országos harmadosztály három csoportjában.

Ebből a legelsőt nem játszották le a felek, hiába utazott el Újpestre a Putnok csapata. A vendégek honlapjarövid közleményében azt írja, az együttes elutazott a fővárosba, de a játékvezető alkalmatlannak találta a feltételeket a mérkőzés lejátszásához, így játék nélkül utaztak haza.

Délután a Rákosmente KSK mészárlást rendezett, nyolc gólt szereztek a debrecenieknek. A keleti derbit a Nyíregyháza nyerte Diósgyőrben, a Cegléd is hozta a kötelezőt.

Középen a már bajnok Kozármisleny egy szoros meccsen tudott nyerni, ahogy a Paks is ezt tette haza pályán. A Békéscsaba II három gólt is szerzett, mégis csak egy pontot tudott otthon tartani a Dunaharaszti ellen. A SZEOL bölcskei vendégjátékára nem került sor, a találkozó elmaradt.

Nyugaton könnyedén eldőlhetett volna mindkét feljutó személye, ám a Győr nyerni tudott, így a Dorognak a következő fordulóig kell várnia az ünnepléssel. A Mosonmagyaróvár viszont elverte a listavezető Ferencváros II-t, így eldőlt, hogy jövőre az NB II-ben játszhatnak. A BKV Előre meglepően könnyedén verte a Videoton második csapatát, a fővárosi rangadón pedig vereséget szenvedett az edzőváltáson átesett Csepel az MTK-s fiatalok ellen.

NB III, 31. forduló

Keleti-csoport

Újpest FC II – Putnok FC – ELMARADT

Somos SE – Ceglédi VSE 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Pozsár (68.), Csordás (75.)

Diósgyőri VTK II – Nyíregyháza Spartacus FC 0-1 (0-0)

Gólszerzők: Pölöskei (77.)

Rákosmente KSK – DVSC-DEAC 8-2 (2-0)

Gólszerzők: Turcsik (23.), Törőcsik (25.), Fitos (56., 68.), Király B. (64., 72., 90.), Simita (88.), illetve Kertész (54.), Kozák (70.)

Kiállítva: Ludánszki (70., DVSC-DEAC)

Szombaton játszották:

Tállya KSE – Felsőtárkány SC 3-1

Cigánd SE – Termálfürdő Tiszaújváros 3-1

Kazincbarcikai BSC FC – FC Hatvan 1-0

REAC – Nyírbátori FC 2-4

Közép-csoport

Hódmezővásárhelyi FC – HR-Rent Kozármisleny 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Beke P. (13.)

Paksi FC II – Szekszárdi UFC 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Nagy R. (50.)

Bölcskei SE – SZEOL SC – ELMARADT

Békéscsaba 1912 Előre II – Dunaharaszti MTK 3-3 (2-2)

Gólszerzők: Viczián (32., 38.), Szalai D. (48.) illetve Szmola (7.), Dabasi (45.), Ablonczy (65.)

Szombaton játszották:

Honvéd-MFA – Pénzügyőr SE 0-1

Budafok MTE-Újbuda FC – Várfürdő-Gyulai Termál FC 4-0

Monori SE- Szentlőrinc SE 0-1

ESMTK – FC Dabas 0-1

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II – ETO FC Győr 1-2 (1-1)

Gólszerzők: László N. (15.), illetve Németh L.(12.), Köles (62.)

Mosonmagyaróvári TE – Ferencvárosi TC II 1-0 (0-0)

Gólszerző: Deák (79.)

BKV Előre – Videoton FC II 4-1 (1-1)

Gólszerzők: Németh Á. (10.), Herczeg L. (50.), Csepregi (62.), Kiss K. (86.), illetve Ács (35.)

Csepel FC – MTK II 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Horváth G. (81.), illetve Hujber (72.), Jakab D. (76.)

Szombaton játszották:

Tarr Andráshida SC – III. Kerületi TVE 2-0

Diósdi TC-Select – Sárvár FC 4-1

Dorogi FC – Érdi VSE 3-1

Tatabánya FC – Balatonfüredi FC 3-2

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik