nb3
NB III

NB III: Dragóner fia és Priskin öccse is gólt lőtt

Bernd Storck felfedezettje és Kenesei Krisztián is duplázott Felcsúton.

Két mérkőzést rendeztek vasárnap 11 órától a harmadosztályban. A III. Kerületi TVE-t erősítő Kenesei Krisztián hiába lőtt két gólt a Puskás Akadémia FC II vendégeként, mert a felcsútiaknál Bernd Storck szövetségi kapitány felfedezettje, a magyar felnőtt válogatott bő keretébe is meghívott Kocsis Gergő védő létére szintén kétszer volt eredményes, és Mezőssy Levente is betalált, úgyhogy a hajrát emberhátrányban töltő Puskás Akadémia végül 3-2-re győzött.

Délután a győriek az új vezetőedző, Bekő Balázs irányításával is kikaptak, méghozzá a Fradi II-től. az egyik oldalon Dragóner Attila fia, a másikon Priskin Tamás öccse is gólt lőtt. A Mosonmagyaróvár előnye így már kilenc pont az ETO előtt.

Középen a Kozármisleny ötgólos sikerrel ünnepelte, hogy már matematikailag is bajnoknak tekinthető, keleten pedig továbbra is a Nyíregyháza, Cegléd duó a feljutás nagy esélyese.

NB III, 29. forduló

Keleti-csoport

Újpest FC II – Felsőtárkány SC 3-0 (0-0)

Gólszerzők: Gere (53.), Pávkovics (73., 87.)

Kiállítva: Pataki (55., Felsőtárkány)

REAC – DVSC-DEAC II 2-2 (0-1)

Gólszerzők: Lucz (54.), Csiszár (84.), illetve Pfister (35., öngól), Kertész (61.)

Kiállítva: Kinyik (92., Debrecen)

Diósgyőri VTK II – FC Hatvan 2-3 (1-2)

Gólszerzők: Eperjesi (29.), Boros (52.), illetve Ficsor (24.), Ács (33.), Mundi (68.)

Szombaton játszották:

Putnok FC – Ceglédi VSE 1-2 (0-0)

Tállya KSE – Termálfürdő Tiszaújváros 0-0

Somos SE – Jászberényi FC 0-3 (0-1)

Cigánd SE – Nyírbátori FC 2-1 (0-0)

Rákosmente KSK – Kazincbarcikai BSC FC 1-1 (0-1)

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia II – III. Kerületi TVE 3-2 (2-0)

Gólszerzők: Kocsis G. (16., 21.), Mezőssy (85.), illetve Kenesei K. (55., 79.)

Kiállítva: Mészáros D. (75.)

Mosonmagyaróvári TE – Videoton FC II 3-2 (2-0)

Gólszerzők: Laki (8.), Mundi R. (17.), Jasarevic (71.), illetve Babolek (60.), Havasi (76.)

Ferencvárosi TC II – ETO FC Győr 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Dragoner F. (70.), Popov (90.), illetve Vankó (54.)
Kiállítva: Gőbölös (79., FTC)

BKV Előre – Sárvár FC 5-0 (1-0)

Gólszerzők: Csepregi (45., 60.), Herczeg (66.), Csikortás (73.), Németh Á. (90.)

Csornai SE – MTK II 3-1 (0-1)

Gólszerzők: Serfőző (53.), Kerékgyártó (65.), Czanik (73.), illetve Talabér (35.)

Szombaton játszották:

Diósdi TC-Select – Érdi VSE 1-1 (1-0)

Dorogi FC – Balatonfüredi FC 5-0 (3-0)

Tatabánya FC – Csepel FC 3-1 (1-0)

Közép-csoport

Békéscsaba 1912 Előre II – FC Dabas 1-3 (1-0)

Gólszerzők: Zámbori (21.), illetve Csák (54.), Zsolnai R. (76., 87.)

Kiállítva: Tatár (75.), illetve Geiger (71.)

Dunaharaszti MTK – HR-Rent Kozármisleny 0-5 (0-1)

Gólszerzők: Nagy M. K. (45+2., 53.), Kocsis A. (89.), Kirchner (90.), Sinanovic (92.)

ESMTK – Szekszárdi UFC 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Kocsis D. (39.), illetve Arena (86.)

Hódmezővásárhelyi FC – Szentlőrinc SE 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Szabó M. (11., 58.), illetve Bartal (22.)

Paksi FC II – Várfürdő-Gyulai Termál FC 0-1 (0-0)

Gólszerző: Balogh M. (83.)

Bölcskei SE – Bp. Honvéd-MFA 0-1 (0-1)

Gólszerző: Prosser (14.)

Szombaton játszották:

Budafok-Újbuda – SZEOL SC 0-0

Komlói Bányász – Pénzügyőr SE 0-0

Olvasói sztorik