nb3
NB III

NB III: az MTK nyerte a tartalékos örökrangadót

Gyűjtőcikkünkben a 23. forduló összes eredménye megtalálható.

A 23. forduló zárul vasárnap az országos harmadosztályban.

Délelőtt négy együttes feszült egymásnak: a Nyugati-csoportban a Tatabánya Felcsúton nyert a Puskás II otthonában, míg az Újpest tartalékai odahaza győztek 2-1-re a Jászberény ellen úgy, hogy a félidőben még a vendégek vezettek.

15 órakor folytatódtak a küzdelmek. A Keleti-csoportban a DEAC 4-1-re nyert a 33. perctől emberhátrányban játszó Felsőtárkány vendégeként, a Diósgyőr második csapata pedig pontot szerzett Cigándon.

A Közép-csoportban nem hozott gólt a Dabas–SZEOL mérkőzés, míg Pakson öt is esett: kettőt a hazaiak jegyeztek, mire hárommal válaszolt a Komló. Szintén ötgólos meccsen kapott ki a Szentlőrinc a Békéscsaba második csapatától. A Pénzügyőr és a Bölcske is idegenben nyert 1-0-ra – előbbi a Dunaharasztit, utóbbi a Hódmezővásárhelyt verte, a Honvéd fiataljai viszont nem bírtak az ESMTK-val (1-1).

A Nyugati-csoportban Fradi–MTK örökrangadót rendeztek a tartalékcsapatok között, melyet a kék-fehérek nyertek. Nem esett gól az Andráshida–Dorog bajnokin, és szintén osztozkodtak a pontokon a Videoton II – Balatonfüred (1-1) résztvevői. A BKV simán nyert a Csepel elleni rangadón: 4-0 lett a vége.

NB III, 23. forduló

Keleti-csoport

Újpest FC II – Jászberényi FC 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Sallay (52.), Gögitz (82.), illetve Nyicsenko (11.)

Felsőtárkány SC – DVSC-DEAC II 1-4 (0-0)

Gólszerzők: Karacs (86.), illetve Bereczki (53., 72., 92.), Kertész (63.)

Kiállítva: Kalász (33. – Felsőtárkány)

Cigánd SE – Diósgyőri VTK II 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Popescu (20.), illetve Oláh B. (62.)

Szombaton játszották:

Termálfürdő Tiszaújváros – Nyírbátori FC 0-1 (0-1)

Ceglédi VSE – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)

Putnok FC – FC Hatvan 2-1 (0-1)

Tállya KSE – Kazincbarcikai SC FC 0-2 (0-1)

Somos SE – Rákosmente KSK 3-1 (1-1)

Közép-csoport

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc SE 3-2 (2-0)

Gólszerzők: Kovac (öngól 33.), Besztercei (42.), Tóth D. (87.), illetve Füredi (58.), Turi (70.)

FC Dabas – SZEOL SC 0-0

Dunaharaszti MTK – Pénzügyőr SE 0-1 (0-0)

Gólszerző: Karvalics (82.)

ESMTK – Bp. Honvéd-MFA II 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Kocsis (93.), illetve Vernes (40.)

Hódmezővásárhelyi FC – Bölcskei SE 0-1 (0-0)

Gólszerző: Budai (92.)

Kiállítva: Markovics (84.), illetve Nagy D. (84.)

Paksi FC II – Komlói Bányász 2-3 (0-2)

Gólszerzők: Nagy R. (56.), Bagó (67.), illetve Szalontai (11.), Bata (40.), Bölcsföldi (94.)

Szombaton játszották:

Szekszárdi UFC – Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-3 (0-1)

Monori SE – Budafoki MTE-Újbuda FC 0-2 (0-1)

Nyugati-csoport

Puskás Akadémia FC II – Tatabánya FC 0-2 (0-2)

Gólszerzők: Giordano (18.), Portilla (22.)

Videoton FC II – Balatonfüredi FC 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Soumah (58.), illetve Switzer (60.)

Ferencvárosi TC II – MTK II 0-2 (0-1

Gólszerzők: Hujber (45.), Kovács B. (67.)

Kiállítva: Fábián N. (44. – FTC)

BKV Előre – Csepel FC 4-0 (2-0)

Gólszerzők: Csepregi (5., 56., 72.), Csikortás (37.)

Tarr Andráshida SC – Dorogi FC 0-0

Szombaton játszották:

Mosonmagyaróvári TE 1904 – III. Kerület TVE 5-1 (2-1)

Sárvár FC – Érdi VSE 3-1 (1-0)

Diósdi TC-Select – Csornai SE 0-1 (0-0)

Olvasói sztorik