NB III

Tatabánya: japán válogatott kapust igazolnának

A klubvezetés szeretné tovább erősíteni a Tatabánya FC keretét, hogy kihasználva a sok hazai mérkőzést versenybe szálljanak a feljutásért 2016 tavaszán. A tárgyalások már zajlanak a háttérben.

Különböző csatornákon keresztül képbe került a csapatnál Kavasima Eidzsi, a japán válogatott egyik kapusa is – számolt be a tatabányai klubhonlap.

Az 1983-as születésű hálóőr 2001 óta profi labdarúgó, 2010 óta Belgiumban légióskodott, majd a 2015-ös évben a skót Dundee United csapatánál szerepelt. Több mint 170 japán és 140 belga bajnoki van már mögötte.

Hazájában 2008 óta a felnőtt válogatott tagja, összesen 72 alkalommal védte a távolkeleti ország nemzeti csapatának kapuját. 2009-ben az év kapusa lett Japánban, 2011-ben tagja volt az Ázsia-kupát nyert válogatottnak. Részt vett a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon.

Olvasói sztorik