NB III

Várhidi topcsapatot épít Tatabányán

A szakmai igazgató három éven belül el akarja érni, hogy meglegyenek a sikeres szereplés alapjai.

Kapcsolódó cikkek

Nagy fába vágta a fejszéjét a korábbi szövetségi kapitány: olyan Tatabányát szeretne kialakítani, amely emlékeztet a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek sikercsapatára. Ahogy arról a Rangadó.hu beszámolt, a legutóbb a Szigetszentmiklósnál tevékenykedő Várhidi a múlt hónap közepén lett a Bányász szakmai igazgatója, az építkezés koordinálását, irányítását végzi majd.

– Három évre szóló szerződést kötöttünk, és ez idő alatt kell kialakítanunk egy olyan együttest, amellyel számolni kell – kezdte Várhidi Péter. – Minden erőmmel azon leszek, hogy három esztendő múlva élvonalbeli legyen a Tatabánya. Azt talán senkinek sem kell mondani, milyen nagy múltú klubról van szó, bevallom, a hagyományok is közrejátszottak abban, hogy elvállaltam a megbízást.

Az 57 éves szakvezető – aki edzőként bajnoki címig vezette az Újpestet, dolgozott Fehérváron és Pécsen, 2006 és 2008 között pedig 16 mérkőzésen át a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt – hozzátette, a rövid távú cél, hogy a harmadosztályból feljebb lépjen a csapat, ami a most futó idényben majdhogynem megvalósíthatatlan, hiszen a Tatabánya FC csak a 12. helyen áll. – Egyelőre rengeteg külföldi futballista szerepel az együttesben, ám ez részben kényszerhelyzet, hiszen gyorsan kellett igazolni, amikor az új tulajdonosok szerepet vállaltak – tette hozzá Várhidi. – Változni fog a légiósok, magyarok aránya, igyekszünk minél több tehetséges hazai játékost Tatabányára csábítani.

A Rangadó.hu felvetésére a tréner kijelentette, egyáltalán nem hiányzik számára a kispad, mint mondta, aki egyszer a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, nem megy el „futottak még” kategóriájú együtteshez. A tatabányai szerepvállalás ugyanakkor megmozgatta a fantáziáját, éppen ezért nagy tervekkel várja a januárt, amikor az érdemi munka elkezdődik a számára. – A saját elképzeléseim szerint formálom át a klubot, és nagyon bízom benne, hogy hamarosan visszahelyezzük a hazai futballtérképre a Tatabányát – jelentette ki a Sport Televízió szakkommentátora (ez az állása egyébiránt megmarad). – Mármint a megfelelő helyére, az elitbe…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik