nb3
NB III

Győzelemmel avatta a Tatabánya a villanyfényt

Gyűjtőcikkünkben szerepel az összes szombati NB III-as találkozó jegyzőkönyve.

Szombat délután 13 mérkőzéssel megkezdődött az országos harmadosztály 17. fordulója. Keleten a Tállya simán verte a Somost, ráadásul a hazaiak emberhátrányba is kerültek. Piros lap Hatvanon is volt bőven. A Nyíregyháza azonban emberhátrányban is nyerni tudott, így ők telelnek a tabella elején. A Rákosmente ismét egy izgalmas meccset játszott, és három ponttal hagyták el a pályát. Középen a Bölcske gyorsan három gólos előnyre tett szert, majd még az első játékrész végén kiállították a kapusukat, de így is nyerni tudtak. A Szekszárd a kezdeti gyengélkedés után ismét nyerni tudott, a Kozármisleny pedig megerősítette helyét a tabella elején. Nyugaton balhé tört ki a Dorog-Győr találkozón, a vendég szurkolók megtámadták a biztonsági embereket és a hazai szurkolókat is, miután kikaptak a dobogós csatán. A Mosonmagyaróvár magabiztosan hozta a három pontot a gyengélkedő Balatonfüred ellen, míg a Puskás Akadémia fordulatos meccsen vesztett el egy pontot a közlekedésiek ellenében. A Tatabánya egy kisebb sporttörténelmet írt: Még az NB I-es szezonjaiban volt aktuális a villanyvilágítás kiépítése, pár évvel azután fel is avatták. A villanyfényes meccsen magabiztosan verték el a III. Kerületet.

NB III, 17. forduló

Keleti-csoport

Somos SE – Tállya KSE 0-4 (0-2)

Gólszerzők: Tóth Sz. (10.), Németh B. (34.), Nyitrai (80.), Horváth B. (82.)

Kiállítva: Sulcz (66., Somos)

FC Hatvan – Nyíregyháza Spartacus 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Ficsor (32.), illetve Rezes (45.), Rubus (88.)

Kiállítva: Gyulay G. (43., Hatvan), illetve Jagodics (30.), Ramos (67., mindketten Nyíregyháza)

Kazincbarcikai BSC FC – Nyírbátori FC 0-0

Rákosmente KSK – Jászberényi FC 4-3 (1-1)

Gólszerzők: Király B. (28., 77.), Bujbáczi (51.), Turcsik T. (80.), illetve Dancsa (39.), Mile (73., 82.)

Cigánd SE – Putnok FC 1-0 (1-0)

Gólszerzők: Roszel (22.)

REAC – Ceglédi VSE 1-3 (0-1)

Gólszerzők: Csiszár (90.), illetve Csordás (28.), Laczkó M. (81.), Füle (92.)

Kiállítva: Kiss T. (75.)

November 22. vasárnap

13 óra: Diósgyőri VTK II – Termálfürdő Tiszaújváros

13 óra: DVSC-DEAC – Újpest FC II

Közép-csoport

Bölcskei SE – Szentlőrinc SE 3-1 (3-0)

Gólszerzők: Szili (19.), Féhr (31.), Tóth T. (36.), illetve Nikolics (73.)

Kiállítva: Mikler D. (44.)

Komlói Bányász – Szekszárdi UFC 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Szabolcska (46.), Hegedűs M. (78.)

Budafok-Újbuda – HR-Rent Kozármisleny 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Kirchner (7.)

Kiállítva: Kovács D. (93., Újbuda), illetve Nagy M. (51., Kozármisleny)

Monori SE – FC Dabas 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Zsolnai (52.), Csák (76.)

November 22. vasárnap

12 óra: Bp. Honvéd-MFA II – Várfürdő-Gyulai Termál FC

13 óra: Paksi FC II – Dunaharaszti MTK

13 óra: ESMTK – Hódmezővásárhelyi FC

13 óra: SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre II

Nyugati-csoport

Dorogi FC – ETO FC Győr 1-0 (1-0)

Gólszerzők: Mészáros Á. (14.)

Mosonmagyaróvári TE – Balatonfüredi FC 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Horváth M. (52.), Schmatovich (78.)

Puskás Akadémia FC II – BKV Előre 2-2 (1-0)

Gólszerzők: Damásdi (28.), Lipcsei Á. (89.), illetve Csikortás (75., 91.)

Tatabánya FC – III. Kerületi TVE 4-1 (2-0)

Gólszerzők: Aguero (2., 10.), Giordano (63.), Kopunek (72.), illetve Szilágyi (74.)

November 22. vasárnap

13 óra: Csepel FC – Érdi VSE

13 óra: Csornai SE – Sárvár FC

13 óra: Tarr Andráshida SC – Videoton FC II

13 óra: Diósdi TC-Select – Ferencvárosi TC II

Olvasói sztorik