NB III

Perre megy a Nyíregyháza

Az NB III-as együttesnél már most a másodosztályú keretet tervezik.

Jó híre van a Szparinak Magyarországon – többek között ez is elhangzott a klub keddi sajtótájékoztatóján. A cél egyértelmű: bajnokságot kell nyerni idén, de közben már készülni kell a következő szezonra is.

– Az, hogy a szervezeti felépítés mostantól vállalatszerű, egyértelműen a jövőnek szól. Már most terveznünk kell a következő esztendőket, ezért volt szükség a változtatásokra. Külön kell választanunk a sportszakmai és a gazdasági vonalat. Előbbiért Brekk János felel, nekem pedig az a feladatom, hogy megteremtsem egy-egy igazoláshoz, változtatáshoz az anyagi hátteret. Stratégiát kell kialakítani, figyelni kell az utánpótlás nevelésre, és elemezni kell a jelenlegi labdarúgók teljesítményét is. A sportigazgatónak többek között ezek is lesznek a feladatai – mondta a klub Facebookjának Ökrös András ügyvezető.

A sportigazgató az a Nagy Sándor lett, aki éveken keresztül futballozott a Szpariban, majd utánpótlás-csapatoknál dolgozott a Nyíregyházi Sportcentrumban.

– 17 éve élek Nyíregyházán, a Szpari mindig is a szívem csücske volt. Nagyon örültem a megkeresésnek, és örömmel vállaltam a munkát. Komoly célok vannak a klubnál, és nekem is komoly céljaim vannak. Stabil az anyagi háttér, így miért ne célozhatnánk meg évek múlva az NB I-es bajnoki címet is? Itt a Debrecen példája, akik éveken át ingáztak az NB I és az NB II között, majd megnyerték az első osztályt. Erre a Nyíregyháza is képes – mondta Nagy Sándor sportigazgató.

Brekk János alelnök Mátyus János vezetőedzővel közösen már most látja, hol kell megerősíteni a keretet a másodosztályra.

– Egy klasszikus irányítóra még szükség van, de a mostani keret jó alap az NB II-re is, nagy változtatásokra nincs szükség. De arra is figyelnünk kell, hogy közben fiatal tehetségeket találjunk. Elég sok nyíregyházi gyerek futballozik más csapatokban, ideje, hogy forduljon a kocka, és hozzánk szerződjenek más városokból vagy határon túlról is fiatalok – mondta Brekk János alelnök.

A klub vezetése arról is beszélt, annak köszönhetően, hogy stabil az anyagi háttér, és megfelelő a szakmai munka, könnyebb tárgyalni játékosok ügyében. Jó híre van a Spartacusnak Magyarországon, még akkor is, ha most az NB III-ban kell szerepelnie a csapatnak. Ökrös András erről is beszélt a sajtótájékoztatón.

– Beadtuk a magyar bírósághoz a papírokat, és a bíró még ebben a hónapban dönt a befogadásáról, és kitűzheti a tárgyalás időpontját is. Nyugodtak vagyunk, bízunk abban, hogy bebizonyítjuk igazunkat – mondta a Szpari ügyvezetője.

Mátyus János vezetőedző a szakmai munkáról beszélt. A csapat tíz forduló alatt nem talált legyőzőre.

– Kellemes a helyzetem, mert eddig minden meccset megnyertünk. Persze most sokan már azt várják, száz százalékos teljesítménnyel leszünk bajnokok. Erre kevés az esély, de abban bízom, nem a hétvégén botlunk majd. Láttam játszani a Cigándot, tudom, hogy az én csapatom többre képes, ezért bízom a győzelemben – mondta Mátyus János.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.