NB III

Továbbra is remekel a győri ETO

Az NB III-as kisalföldiek ezúttal Óbudán győztek 2-0-ra.

Kapcsolódó cikkek

Az országos harmadosztály Nyugati-csoportjának nyolcadik fordulójában a III. Kerületi TVE otthonában látogatott a feljutásra pályázó ETO FC Győr. Meglehetősen jó hangulatban zajlott a meccs, és minden izgalomfaktor megvolt benne, ami egy jó mérkőzéshez szükséges.

Egy busznyi szurkoló érkezett Győrből is, hogy a Hévízi úti stadionban tekinthesse meg csapata vendégszereplését, így körülbelül négyszáz néző gyűlt össze a kezdésre. És noha kevesebben voltak a győriek, a hangjukkal kompenzálták ezt, ami az eredményen is látszott, hiszen már a tizedik percben vezetést szereztek az élvonalból nemrég visszasorolt zöld-fehérek.

Az első félidő harmincadik percéig egyértelműen domináltak a kisalföldiek, ekkor alakította ki első helyzetét a Kerület, az ETO kapusa azonban könnyedén hárította a próbálkozást. A következő ziccerre a 42. percig kellett várni, immár újra a Győr részéről, ami gólt hozott, a játékvezető azonban érvénytelenítette a találatot. Így a szünetben egygólos előnyből várhatta a folytatást a vendégcsapat, amelynek edzője, Németh Zoltán feltűnően nem örült, hangos kiabálásokkal buzdította játékosait a továbbiakban.

A második felvonás már kiegyenlítettebb játékot hozott, ha nem is eredményességben, de a sárga lapok számában mindenképp. Ezen a meglehetősen durva összecsapáson nyolc alkalommal villant a sárga, a Kerület középpályásának, Lőrincz Dánielnek kétszer is, tehát ő már tíz perccel a lefújás előtt mehetett az öltözőbe.

Innentől kezdve ember- és gólhátrányban játszott az óbudai csapat, és látván a győriek támadófutballját borítékolható volt, hogy nem marad az egygólos különbség. Így is történt: a kiállítás után szinte rögtön beállították a végeredményt a zöld-fehérek, akik 2-0-val, és három ponttal hozták ezt a fordulót, így jelenleg a második helyen állnak a tabellán, de a Videoton II csak vasárnap játszik.

Az összes szombati eredmény ide kattintva megtekinthető!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik