NB II

Serie A-s csapat érdeklődik a ZTE fiatalja iránt

A 17 éves Horváth Krisztofert a SPAL akarja szerződtetni.

Az NB II-ben feljutást jelentő második helyen telelő  ZTE FC már Törökországban edzőtáborozik, azonban nem tartott a csapattal az együttes tehetséges játékosa, Horváth Krisztofer. A 17 éves focista azért nem utazott el, mert érdeklődik iránta az olasz Serie A-ban szereplő SPAL Ferrara – adta hírül a zaol.hu

Kőkemény és gusztustalan, amit Vinícius mondott Bartrának
Elvesztette a fejét a Real Madrid tinizsenije.

Attól függ, hogy a fiatal játékos hol futballozik a tavasszal, hogy megszületik-e a megegyezés az olasz klub és a ZTE FC között. Sallói István sportigazgató a részletekkel kapcsolatban annyit elmondott, ha mégsem lesz megállapodás, akkor Horváth Krisztofer is a csapat után utazik Törökországba.

A 17. életévét január elején betöltött középpályás már az előző bajnokságban bemutatkozott a ZTE FC felnőtt együttesében. A most zajló pontvadászatban Horváth Krisztofer az NB II-ben kétszer volt kezdő, 12 alkalommal pedig csereként jutott szóhoz és egy gólt szerzett az ősz során.

címlapfotó: Szekeres Péter

Olvasói sztorik