NB II

Megrendítő esetről számolt be a Békéscsaba legendás játékosa

Az Előre klubikonjai, Pásztor József, Árgyelán János és Vágási Sándor sztorizgatott a jubileumi eseményen.

Szép számú érdeklődő előtt köszöntötték a Csabagyöngye Kulturális Központban a Békéscsaba 1912 Előre három egykori legendáját, Pásztor Józsefet, Vágási Sándort és Árgyelán Jánost a héten megrendezett jubileumi eseményen, ahol az ünnepi délután során emlékezetes sztorik felelevenítésére és autogramosztásra is sor került.

A behir.hu beszámolója megemlíti, hogy Pásztor József 1978-ban a Népsport osztályzatai alapján az év játékosa volt, a csabaiak korábbi kiválósága, későbbi edzője pedig elárulta: a szezon felénél egy orvosi beavatkozás után az élete is veszélybe került. Ez a napjainkban történik az NB I-ben: három Serie A-s csapat vinné a magyar válogatott játékost.

– Az őszi idény vége felé közeledve megműtöttek egy vállficam miatt. Sajnos ez nem úgy sikerült, ahogy az orvosok tervezték, mert bennhagytak egy tampont és begyulladt az egész vállam. Beállt a klinikai halál, majdnem ott maradtam. De ilyen az élet, fél évvel később már én lettem az év játékosa – fogalmazott Pásztor József.

Árgyelán Jánost 25 évvel ezelőtt az MLSZ választotta az év labdarúgójának. Erről egy külföldi útról hazatérve egy taxistól értesült, és elmondása szerint majdnem kiesett kocsiból a hír hallatán.

A címlapképen az Előre legendái, fotó: 1912elore.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.