NB II

Várhidi Péter kritizálta a Mosonmagyaróvár őt kirúgó vezetését

„A nálam pályaedzőként dolgozó Takács Gábor teljesen rossz irányba fordította a csapatot.”

Mintegy másfél évig volt az NB II-es Mosonmagyaróvár vezetőedzője Várhidi Péter, aki 2017 nyarától idén október közepéig irányította a kék-fehér együttest. Ekkor kenyértörésre került a sor közte és a klub között, és Várhidi távozott – írja a Kisalföld, amelynek interjút adott a szakember.

– A nálam pályaedzőként dolgozó Takács Gábor teljesen rossz irányba fordította a csapatot, a korábban alapembernek számító Kapacina, Stieber, Eszlátyi és Kovács már vagy kikerült a keretből, vagy alig-alig kapott lehetőséget. Kérdem én, ha a pályaedző nem értett egyet velem szakmai kérdésekben, akkor miért nem nekem szólt? Azóta egyébként sorsdöntő találkozókat veszített el vagy nem nyert meg a Mosonmagyaróvár, mint a Cegléd, a Monor és a Siófok ellenieket – fogalmazott.

– Magam sem tudom, szakmailag miért kerültem ellentétes álláspontra az elnök úrral, aki addig egyetértett velem. Én mindent megtettem a klubért, Mosonmagyaróvárért, de még sem kellettem.

A szakember úgy látja, nem bánt vele korrektül az egyesület.

– A klub nem teljesítette, amit kell egy határozott idejű szerződés esetében. Éppen ezért megbíztam dr. Horváth Gábor ügyvédet, hogy képviselje az érdekeimet a klubnál.

Címlapkép: mte1904.hu

Olvasói sztorik