NB II

Megvan a Győr új vezetőedzője – hivatalos

A korábbi pályaedzőt nevezték ki az NB II-es csapat élére.

A hetedik fordulót követően két váratlan edzőcsere is történt az NB II-ben, ebből az egyik a WKW ETO FC Győrt irányító Mészöly Géza, a másik a ZTE-t a jelenlegi állás szerint a dobogóra vezető Nagy Tamás menesztése volt – a zalaiak élére a múlt héten már ki is nevezték Nagy utódját, érdekes döntés született.

Ezúttal pedig a győriek jelentették be a klub hivatalos oldalán, hogy a korábbi pályaedző, Király József lett a Győr vezetőedzője, a vasárnapi, Budafok elleni mérkőzésen már kinevezett vezetőedzőként fogja irányítani a csapatot – így tehát eldőlt, hogy Pintér Attila nem tér vissza korábbi csapatához.

Megérezte a magyar válogatott vereségét, elképesztő összeget nyert honfitársunk
Volt olyan ember Magyarországon, aki kifejezetten örült a finn győzelemnek szombaton.

Király játékosként maga is NB I-es labdarúgó volt, megfordult többek között a Videoton, a Vasas, a Siófok és a III. kerület csapataiban. Vezetőedzőként az ETO előtt a Mosonmagyaróvár csapatát irányította, amellyel feljutott az NB III-ból az NB II-be. Az ETO-ban először Bekő Balázs, majd Szentes Lázár, végül Mészöly Géza mellett látta el a pályaedzői teendőket, a mai naptól pedig a csapat vezetőedzőjeként folytatja a munkát.

Király József munkáját Boros Lukács kapusedző, Szabó Ottó és Stark Péter pályaedzők, illetve Borbély Erik erőnléti edző segítik.

Olvasói sztorik