Honlapunkon is beszámoltunk arról az NB II hetedik fordulója után, hogy a WKW ETO FC Győr vezetősége menesztette a vezetőedzői posztról Mészöly Gézát – a tulajdonosnál az Aqvital FC Csákvár elleni 3-1-es hazai vereséggel végződő találkozót követően telt be a pohár.
A korábban edzőként a Vasasnál, a Haladásnál, az Újpestnél és a REAC-nál is megforduló tréner az M4 Sportnak adott nyilatkozatában azt mondta, a hirtelen búcsú nem csak a őt lepte meg a klubnál.
A játékosok sem értették, nekik is derült égből villámcsapás volt. Ők sem tudták megmondani, hogy mi hiányzott, szinte azt mondták, hogy minden rendben volt, egyedül a hazai győzelem nem volt rendben. A futball az eredményességre megy, és egy tulajdonos dönthet így, de kapkodásnak érzem. Persze lehet, hogy én elfogult vagyok Mészöly Gézával szemben – mondta saját menesztése kapcsán a tréner.
A győriek egyelőre nem jelentették be Mészöly Géza utódját, ám korábban megírtuk, melyik jól ismert magyar edző neve került képbe.
címlapfotó: eto.hu