NB II

Hihetetlen büntetés: a siófoki játékosok fizetik a szurkolók belépőit

Mindaddig így fog ez menni, amíg a sárga-kékek nem kerülnek be az első tízbe.

Hét fordulót követően a húszcsapatos NB II tizennyolcadik helyén áll a BFC Siófok, amely a héten hivatalosan is bejelentette, hogy megválik a vezetőedzőjétől – a közleményben az utódról is esik szó.

A gyenge szereplést követően megszólalt a siófoki klubot birtokló Hungast cégcsoport tulajdonosa, György Tamás is, aki elmondta, hogy a játékosok és a klubvezetés szeretné valamelyest kárpótolni a szurkolókat, akik a soron következő Nyíregyháza elleni mérkőzéstől, egészen addig amíg nem sikerül felzárkózni a tabella első felébe, ingyen látogathatják a BFC Siófok hazai találkozóit.

Szeretnénk enyhíteni az Ő csalódottságukat is azzal, hogy vendégül látjuk Őket a következő mérkőzéseken a stadionban azáltal, hogy a belépőjegyeik árát a játékosok állják mindaddig, amíg nem kerülünk a tabellán az első tízbe. Tehát némi malíciával azt is mondhatom, a szurkolók minél többen jönnek a következő alkalmakkor, a labdarúgóinkat annál nagyobb áldozathozatallal is tudják motiválni a jobb, meggyőzőbb, eredményesebb teljesítményre. A csapat akkor tud egy ilyen gödörből minél hamarabb kimászni, ha minden lehetséges támogatást és ösztönzést megkap. A szurkolóink jelenléte pedig hatalmas erőt adhat. Közös érdekünk, hogy minél többen legyünk a lelátokon a mérkőzéseken – nyilatkozta György Tamás a Siófok hivatalos oldalán.

A cégtulajdonos továbbá kiemelte, lényegesen összetettebb dolog egy csapat szereplése annál, mintsem hogy minden az edzőn múljon, a felelősség sok mindenki mást is terhel.

Úgy gondolom tehát, hogy az edző mellett legalább ekkora a felelőssége a játékosoknak is, akik hétvégente kifutnak a gyepre. Ide kell sorolnunk a klub több más alkalmazottját is. Még jómagamat is – tette hozzá György Tamás.

címlapfotó: BFC Siófok Facebook

Olvasói sztorik