NB II

Az MTK-tól kölcsönzött védőt a Vasas – hivatalos

Pénteken bemutatták az új szerzeményt.

Egy évig kölcsönben a másodosztályú Vasasnál folytatja pályafutását Talabér Attila, az MTK Budapest huszonkét éves védője – adta hírül péntek reggel az angyalföldi klub hivatalos oldala.

Több lehetőségem is volt az NB II-ből, de úgy döntöttem, hogy szakmailag a Vasas a legmegfelelőbb csapat számomra. A legjobb döntést hoztam, jó közösségbe kerültem, egy remek csapatba. Az előző szezonban az MTK-val megnyertük az NB II-es bajnokságot, ez a célom a Vasassal is. Belső védőként vagyok képes a legjobb teljesítményre, de a széleken is játszottam már, Kisvárdán például szinte végig a jobb oldalon szerepeltem. Mivel erős a keret, nem lesz könnyű bekerülnöm a csapatba, de azért dolgozom, hogy ez sikerüljön – mondta a védő.

Neymar végre elárulta, hol folytatja
Hónapok óta vártak a nagy bejelentésre a szurkolók.

Talabér az elmúlt két évben az NB II élcsapatainál szerepelt, két éve a harmadik helyen végzett Kisvárda, tavaly pedig bajnok MTK színeiben futballozott. Az NB II-ben eddig 43 mérkőzése van, védő létére hatszor volt eredményes. Az utánpótlás válogatottakban 14 alkalommal lépett pályára, szerepelt az U20-as világbajnokságon.

A Vasasnak opciós joga van a játékos végleges megvásárlására, így egy sikeres szezon esetén hosszútávon is a piros-kékek futballistája lehet.

Talabér a Vasasnál tölti a következő szezont. Fotó: vasasfc.hu
Olvasói sztorik