NB II

Kétszer is vezetett az MTK, mégsem szerzett pontot

Öt gól, egy piros és fordítás a másodosztályú rangadón.

A másodosztályú bajnokság 37. fordulójában már pénteken pályára lépett a bajnok MTK Budapest, a fővárosiakhoz a biztos feljutó Kisvárda látogatott.

A hazaiak hamar megszerezték a vezetést: az ötödik percben Vass Patik, Katona, Schäfer volt a labda útja, majd Kanta kapott labdát középen, a csapatkapitány lövése megpattant, de így is a kapuba jutott, 1-0derül ki a kék-fehérek tudósításából. A szünet előtt egyenlíteni tudott a Kisvárda, hiszen a 43. percben egy távoli lövésnél Bese még nagyot védett, de a kipattanónál már ő is tehetetlen volt, Lukács nem hibázott, 1-1.

A fordulás után másodszor is megszerezte a vezetést az MTK: Vass Patrik pontos beadása után a gólkirályi címre pályázó Lencse László nem hibázott ziccerben, 2-1. Bőr egy órányi játék után másodszor is egyenlített a Kisvárda, Lucas kapáslövéssel egalizált, 2-2.

A 74. percben megfogyatkozott a hazai együttes: Vass Patrik másodszor is színészkedésért kapott sárga lapot, így mehetett zuhanyozni. A 80. percben Ilics ugrott ki nagyon jó ütemben, majd rávezette a labdát Besére, nem hibázott a kapussal szemben, 2-3. Így fordítani tudott a Kisvárda a rangadón.

Az MTK az utolsó fordulóban a Siófokhoz látogat, míg a Kisvárdához a Sopron látogat. Aztán irány az NB I!

NB II, 37. forduló

MTK Budapest – Kisvárda Master Good 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Kanta (5.), Lencse (47.), illetve Lukács (43.), Lucas (64.), )Ilics (80.)
Kiállítva: Vass P. (74.)


Később játsszák: (2018. március 27., 17 óra)
Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE
Budaörs – Szolnoki MÁV FC
Nyíregyháza Spartacus FC – Vác FC
Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre
Soroksár SC – Ceglédi VSE
Kazincbarcika – Aqvital FC Csákvár
Szeged 2011-Grosics Akadémia – BFC Siófok
Soproni VSE – ZTE FC
Credobus Mosonmagyaróvár – WKW ETO FC Győr

címlapkép: mtkbudapest.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.