NB II

Hárman is kölcsönbe távoztak az MTK-ból

Mindannyian NB II-es klubhoz kerültek.

Varga Szabolcs, Lustyik Levente és Palincsár Martin kölcsönben folytatja – számolt be a hírről az NB II-ben listavezető MTK honlapja.

Varga Szabolcs, a szezon első felét Sopronban játszotta végig, ahol hét alkalommal lépett pályára. A szezon hátralévő részét a másodosztály ötödik helyén álló Vác FC-nél tölti.

Az 1999-es születésű, utánpótlás-válogatott Lustyik Levente az elmúlt másfél szezont Pölöskei Gábor csapatában, az NB III-ban játszotta. A középpályás 31 mérkőzésen három alkalommal volt eredményes, és most a másodosztályú Békéscsabához került, akik az NB II harmadik helyén állnak, 15 pontra a fővárosiaktól.

Palincsár Martin is a másodosztályban játszik a bajnoki idény hátralévő részében: a kilencedik helyen álló Budaörs mezét öltheti magára. A támadó középpályás és csatár poszton egyaránt bevethető 19 éves játékos ebben a szezonban került fel az MTK második csapatához, és 12 mérkőzésen egyszer volt eredményes.

Varga Vácra került Fotó: mtkbudapest.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.