NB II

NB II: keresztszalag-szakadást szenvedett, véget ért a játékos szezonja

Sűrű hét vége elé néz az NB II-es Csákvár: szombaton felkészülési meccs, vasárnap pedig hosszú repülő út vár az együttesre. Idei harmadik előkészületi mérkőzését a jelenleg az NB III-ban szereplő Csepel ellen vívják szombaton délelőtt. Az összecsapásra Szigetszentmiklóson, műfüves pályán kerül sor. A kezdési idő 11 óra.

Vasárnap délután két hetes törökországi edzőtáborba utazik a csapat. Bécsi indulással érkeznek Antalyába, majd rövid buszos utazás végén Belekbe. A kint tartózkodás alatt az edzések mellett előreláthatólag hat mérkőzésen lépnek pályára.

Keretünket érintő hír, hogy Gajda Markó keresztszalag-szakadást szenvedett, februárban műtik, azaz az utánpótlás-válogatott játékos számára befejeződött a 2017-2018-as bajnokság – írja a klubhonlap.

Fotó: mlsz.hu
Olvasói sztorik