NB II

Öt játékostól elköszöntek, négyet marasztalnának Kazincbarcikán

Közel az egyezség, Mezőkövesdről is érkezhet erősítés az NB II-es csapathoz.

Szombaton Mezőkövesden aratott 3-2-es győzelmet a Kazincbarcikai SC, a találkozón több próbajátékos is lehetőséget kapott Vitelki Zoltán vezetőedzőtől – jelezte a KBSC.hu.

Erősítés!
A „fél ország által körbe udvarolt” szélső marad az NB II-ben

A putnoki Balogh Alextől, a szatmárnémeti Robert Villandtól és az érsekújvári Igor Lovskától már elköszönt a szakmai stáb, azonban a salgótarjáni Lukács Gábor és Pataki Roland duó, az egykori román utánpótlás-válogatott kapus Fila Károly és a mezőkövesdi Murai Márk továbbra is csapattal készül. Jelenleg utóbbi érkezésére van esély, a felek a napokban megegyezhetnek egymással.

Közben akadnak távozó játékosok is. Az NB III-as bajnokcsapatban még alapembernek számító Burics András és a nyáron érkezett Varga Márkó elköszönt a csapattól. Burics az őszi szezonban mindössze négy bajnokin és egy kupameccsen, míg Varga Márkó három bajnokin és egy kupameccsen léphetett pályára. A játékosok a lap információi szerint az NB III-ban folytatják majd pályafutásukat.

Remek őszt zárt a KBSC Fotó: Kazincbarcikai Sport Club Facebook
Olvasói sztorik