NB II

Újabb távozót jelentett be az NB II-es klub

A fiatal kapus viszont egyelőre nem igazolt Szlovákiába.

A másodosztályú Aqvital FC Csákvár őszi keretéből hét játékos is távozott, távozik az téli átigazolási időszakban. Legtöbben már meg is találták új csapatukat, ám Fényes Szabolcs és a kapus Horváth Dániel sorsa még kérdéses volt – írja a klubhonlap.

EZT FIGYELD!
Supka máris keretet szűkített: hárman távoztak
Fényes Szabolccsal szerződést bontott a Csákvár Fotó: aqvitalfc.hu

Fényes Szabolcs a több játéklehetőség miatt szeretett volna távozni – tájékoztatta a honlapot Hegedűs Béla sportigazgató. – Megértettük a fiatal játékos szándékát és közös megegyezéssel szerződést bontottunk vele. Tudomásunk szerint az NB II-es Budaörsnél folytatja pályafutását. Sokáig úgy volt, hogy Horváth Dániel a szlovák másodosztályban szereplő Komárno együtteséhez igazol, ám végül nem jött össze az egyezség, így kapusunk továbbra is a mi kötelékünkbe tartozik.

A szombati, Honvéd elleni felkészülési meccsen két fiatal is próbajátékon szerepelt a csákváriaknál. Az 1998-as születési Gyökér Tamás (Szigetszentmiklós) és a 2000-es Tamás Nándor (Puskás Akadémia) sorsáról hamarosan dönt vezetőedzőnk, Szijjártó István.

Olvasói sztorik