NB II

NB II-es csapatból erősített a Paks

Hét távozót jelentett be a Csákvár, Jelena visszatér az élvonalba.

Bár a játékosok még egy hétig élvezhetik a téli szabadságot, az NB II-es Aqvital FC Csákvár szakmai stábja számára véget ért a pihenő – írja a klubhonlap.

– Január 11-én kezdjük a felkészülést – mondta a vezetőedző, Szíjjártó István. – Az első nap két részre bontjuk a keretet, míg az egyik orvosi felmérésen vesz részt délelőtt, a másik már szerelést ölt, majd délután felcserélődnek a szerepek. Január végéig itthon készülünk a tavaszi folytatásra, 28-tól pedig két hétig a törökországi Sidében edzőtáborozunk. Ezen idő alatt terveink szerint hat felkészülési meccset vívunk.

Ezt olvastad már?
Klubváltók listája: Sneijder, Cavani, Lang, Barkley, Arda Turan

Ugyan a csapat az őszi szezon második felében már nem szerepelt rosszul, így is kieső helyről várja a február 25-i tavaszi rajtot.

– Három játékosunktól már az őszi idény közben elváltunk. Információink szerint Nyilasi Bálint a Mosonmagyaróvárral tárgyal, Pintér Bence az NB III-as Balassagyarmatnál, Szanyó Károly keze alatt folytathatja, míg Kovács Gábor jelenleg csapatot keres magának. A felkészülést már nem velünk kezdi meg Jelena Richárd, aki kölcsönadása után visszatér Paksra, Magyari Szilárd, akit a Komárno szemelt ki magának, míg Fényes Szabolcs Budaörs felé kacsingat. Az U20-as válogatott kerettag kapustól, Horváth Dánieltől is elbúcsúztunk, de hogy ő hol folytatja, arról egyelőre nincs információm.

Ha ennyien távoznak, akkor nyilván lesznek érkezők is.

– Természetesen dolgozunk rajta, hogy sikerüljön megerősíteni a keretet. Több játékost kinéztünk magunknak, jó néhányan maguk jelentkeztek be, de ilyenkor számolni kell azzal, hogy egy valamit is érő labdarúgó télen élő szerződéssel rendelkezi. Az biztos, csak olyan új fiú érkezhet Csákvárra, aki nem csupán a kerettagságért küzd, hanem azonnal a kezdőcsapatba jelölhető.

Jelena visszatér Paksra Fotó: Paksi FC
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik