NB II

A Budapest Honvédból erősített a Siófok – hivatalos

Közel kétméteres támadó érkezett.

Péntek délután hivatalos honlapján jelentette be a másodosztályú BFC Siófok, hogy Tóth Barna személyében új játékost köszönthet a klub. A 198 centi magas, 1995-ös születésű csatár korábban Oroszország ellen pályára lépett az U21-es válogatottban is, a Budapest Honvédtól érkezett kölcsönbe.

– Nagyon örültem, mert mindenképpen NB II-ben szerettem volna idén játszani. A BFC Siófok úgy érzem nagyon fontos lépcsőfok a pályafutásom tekintetében, mert szeretnék közel kerülni a Honvéd első csapatához, vagy másik NB I-es klubhoz. Alapvetően Újpesten nevelkedtem. Az U21-es korosztályban játszottam, amikor átigazoltam a Honvédhoz. Egy félévet már szerepeltem az NB II-ben is, a Vácnál voltam kölcsönben. A Siófok tehát nagy lehetőség, szeretnék élni vele és bizonyítani. Egy ideje ez volt a célom, és emiatt is nagyon örültem a megkeresésnek – nyilatkozta Tóth a hivatalos honlapnak.

Tóth Siófokon folytatja Fotó: bfc-siofok.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.