NB II

Több szolnoki játékos sorsa is bizonytalan

A Rangadó.hu információja szerint az NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV FC nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a 23 éves Nikola Pantovicsnak. A támadó a nemrég véget érő szezonban harmincegy találkozón lépett pályára, ezeken két gólt lőtt és négy gólpasszt adott. Úgy tudjuk, Pantovicsért már több másodosztályú együttes is bejelentkezett, sorsa a következő egy-két hétben eldőlhet.

Visszatér az NB I-be feljutó Balmaz Kamilla Gyógyfürdőhöz Pintér Norbert, aki kölcsönjátékosként alapembere volt a MÁV FC-nek az előző idényben. Honlapunk információja szerint azonban bizonytalan a maradása az élvonalbeli együttesnél, több kérője is akad a másodosztályból, köztük a Szolnok is szívesen látná újra a Tiszaligeti Stadionban.

Szintén távozhat a szolnokiaktól egy másik kölcsönjátékos. Csirmaz István anyaegyesületénél, Mezőkövesden kezdheti meg a felkészülést, de a Szolnok, valamint több NB II-es klub is ragaszkodna hozzá, hiszen elégedettek voltak az elmúlt bajnokságban mutatott teljesítményével.

Olvasói sztorik