NB II

Bejelentették az MTK új vezetőedzőjét

A balmazújvárosi sikerkovács vezeti az NB II-ben a fővárosi együttest, aki reagált a hajdúsági klub elnökének nyilatkozatára.

Amit az utóbbi napokban már sejteni lehetett, az péntek délelőtt hivatalossá vált: a 2017-18-as szezonban Feczkó Tamás irányítja majd az NB II-ben az MTK Budapestet. A Balmaz Kamilla Gyógyfürdőt a nemrég véget érő idényben az NB I-be vezető trénert sajtótájékoztató keretein belül mutatta be a budapesti csapat.

Az eseményen Polyák Balázs, az MTK Budapest sportszakmai vezérigazgató-helyettese mutatta be az új vezetőedzőt, valamint ismertette a másodosztályú szereplés körülményeit.

– Nagyon sikeres szakembert sikerült megtalálnunk erre a pozícióra, úgy érzem mind emberileg, mind szakmailag a megfelelő személyt találtuk meg – mondta Polyák, majd átadta a szót Feczkónak, akivel kétéves szerződést kötött a kék-fehér klub.

– Nagy megtiszteltetés és óriási kihívás lesz, amiért érdemes dolgozni – kezdte a Balmaztól távozó vezetőedző. – Nagyon jó esélyeket látok arra, hogy visszavezessem a csapatot az NB I-be, minden feltétel és a játékoskeret is adott ehhez. Senkivel nem volt még időm beszélni a játékosok közül, hiszen még csak tegnap született meg ez a döntés, de amint elkezdődik a munka, mindenkivel leülök négyszemközt egyeztetni – mondta Feczkó, majd kitért a balmazújvárosi elnök, Tiba István nyilatkozatára, aki emberileg csalódott a csapatot elhagyó trénerben. – Nagyon nagy köszönettel tartozom Tiba Istvánnak, közösen nagy dolgokat értünk el, az is nagy eredmény volt, hogy bennmaradtunk, aztán pedig a feljutás is összejött. Minden edzőnek olyan tulajdonost kívánok, mint Tiba úr, aki arra törekszik, hogy mindent megadjon, ezért tudtunk mi is ilyen sikeresek lenni. Számomra vasárnapig csak a Balmazújváros feljutása volt a téma, aztán pedig a Balmaz ajánlatát hallgattam meg először, mert az élvezett elsőbbséget. Több kérőm is volt, szerdán még egy másik nagy jövő előtt álló klubbal is tárgyaltam, valamint Tiba úrral is egyeztettem és végül csütörtökre adtam választ. Az MTK tizenkilencre lapot húzott, nagyon bízott bennem, éreztem rajtuk, hogy engem szeretnének – válaszolta a Rangadó.hu kérdésére Feczkó, majd kitért arra is, hogyan búcsúzott el a balmazújvárosi játékosoktól.

– Nagy szívfájdalom, hogy eljöttem, nehéz döntés volt, szenzációs emberek ültek Balmazújvárosban az öltözőben. Tűzbe mentek értem, nem volt egyszerű. SMS-ben búcsúztam egyelőre, de később lesz egy közös búcsúzkodás is, de azóta természetesen már sokan kerestek telefonon – mondta az MTK új trénere.

Feczkó hozzátette, a lejárt szerződésű focistákkal és az élő szerződéssel rendelkezőkkel is folynak a tárgyalások, a kialakuló hiányposztokra pedig szeretnének majd erősíteni. Hét-nyolc csapatot mondott, amelyek szerinte a feljutásért fognak küzdeni, nagyon nehéz NB II-es szezonnak néz elébe.

Polyák Balázs a sajtótájékoztató végén elmondta, a saját értékeikre szeretnének koncentrálni, továbbra is támaszkodni akarnak az utánpótlásukra, de ez nem azt jelenti, hogy ne jönnének kívülről emberek. Tamási Zsolt távozásáról nem tud, továbbra is ő a Sándor Károly Akadémia igazgatója.

Olvasói sztorik