NB II

Hajrágóllal nyert és élvonalba jutott a Balmazújváros

A kozármislenyiek ikszeltek, így búcsúztak a másodosztályból. Huszáros hajrával fordított a bajnok Felcsút.

Vasárnap 18 órától rendezték meg az NB II utolsó fordulóját. A másodosztályban a bajnoki cím kérdése néhány héttel korábban eldőlt, a Puskás Akadémia FC a következő szezont az élvonalban kezdheti meg. A felcsútiak zárásként a Budaörs otthonában huszáros hajrával, hátrányból fordítottak, és nyertek 3-2-re.

A még kiadó második, feljutást helyre két pályázó maradt a játéknapot megelőzően: a 70 ponttal második Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és a 69 egységgel harmadik Kisvárda Master Good. A két együttes egymással csatázott az utolsó fordulóban, Balmazújvárosban – a képlet előzetesen egyszerű volt: ha a Balmaz nem kap ki, akkor megőrzi feljutást érő pozícióját. A találkozó 0-0-s első félidő után végeredményben 1-0-s hazai sikerrel ért véget. Zsiga a 84. percben lőtt győztes gólt. A 2017-2018-as idényt az NB I-ben kezdheti meg a Balmazújváros.

A másodosztályból az utolsó három csapat esik ki. A fordulót megelőzően már biztos volt, hogy a sereghajtó SZEOL SC és a 19. Cigánd SE búcsúzik, hozzájuk még egy csapat csatlakozik a Ceglédi VSE (36 pont, 9 győzelem), HR-Rent Kozármisleny (36, 10), Aqvital FC Csákvár (39, 8) trióból. A ceglédiek 1-0-s győzelmet arattak a Sopron felett, míg a Csákvár hátrányból fordított, ám végül ikszelt a Siófok otthonában, így a ZTE vendégeként döntetlent elérő (0-0) Kozármisleny lett a harmadik kieső.

NB II 38. forduló (utolsó kör)

június 4., 18 óra

Soroksár SC – Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Lovrencsics (35.), illetve Olasz (44.) Tóth P. (88.)

Kiállítva: Gyepes (75. – Soroksár)

Credobus Mosonmagyaróvár – Vác FC 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Czár (13., 72. – a másodikat büntetőből), illetve Kákonyi (89.)

BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár 3-3 (1-2)

Gólszerzők: Elek (1.), Petneházi (55., 88. – mindkettőt büntetőből, illetve Fényes (32.), Molnár (33.), Kiprich (91.)

Nyíregyháza Szpartacus FC – Cigánd SE 3-1 (2-1)

Gólszerzők Szécsi (9.), Takács (13.), illetve Kuti (21.)

Dorogi FC – SZEOL SC 6-0 (4-0)

Gólszerzők: Szedlár (23., 32.), Füredi (42.), Medgyes (46.), Vígh (78.), Simon A. (86.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 1-4 (1-3)

Gólszerzők: Germán (34. – büntetőből), illetve Birtalan (20. – büntetőből), Urbin (23., 37. – az első büntetőből), Bagi (90.)

Ceglédi VSC – Swietelsky-Soproni VSE 1-0 (1-0)

Gólszerzők: Karacs (2.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)

Gólszerzők: (84.)

Budaörs – Puskás Akadémia FC 2-3 (1-0)

Gólszerzők: Horváth R. (26.), Stieber A. (78.), illetve Tischler (73., 88.), Tányéros 87. – öngól)

Kiállítva: Stieber A. (89.)

ZTE FC – HR-Rent Kozármisleny 0-0 (0-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik