NB II

Szpisljak az NB I-be repítené a vidéki fellegvárat

A Zalaegerszeg új vezetőedzője már a nyári erősítéseken dolgozik.

Hétfőn vált hivatalossá, hogy a következő szezontól a Békéscsabáról nemrégiben távozó Zoran Szpisljak irányítja a jelenleg NB II tizedik helyén álló ZTE FC együttesét. A korábban Újpesten és Debrecenben is dolgozó szerb szakember a Rangadónak nyilatkozott az új kihívásról és a nagy múltú zalai klub jövőbeli céljairól.

– Egy edző mindig keresi az új kihívásokat, amikor épp nincs munkája. A Békéscsabáról való távozásom után a Zalaegerszeg egyből jelentkezett. Ha megnézzük a klubnak a múltját és a felépítését, akkor mondhatom, hogy ez nagy kihívás lehet számomra. Nagyon pozitívnak éreztem a ZTE megkeresését, és úgy gondolom, hogy egy ilyen klubnál nekem is lehetőségem van előrelépni a karrieremben. A jelenlegi az ötödik szezon, amit a csapat a másodosztályban tölt, és tisztában vagyok a célokkal, és a klub elképzeléseivel. Ezek a sarkalatos pontok egyből felmerültek, és ezek a célok miatt döntöttem úgy, hogy a zalaegerszegi a következő klub, ahol szeretnék dolgozni – kezdte Zoran Szpisljak, aki természetesen a zalaiak következő szezonbeli céljairól is beszélt.

– Megtapasztaltam, hogy az NB II nagyon nehéz bajnokság, melyben minden idény során legalább hét-nyolc klub potenciális feljutó az élvonalba. Mondhatom, hogy a ZTE is ebbe a csoportba tartozik. Nem kell túlmisztifikálni a helyzetet, véleményem szerint a zalaegerszegi klubnak a legmagasabb osztályban, az NB I-ben a helye. Ez a kiinduló pont, és a célunk is az lesz, hogy minél hamarabb feljussunk az NB I-be.

Az 52 tréner a következő hetekben folyamatosan feltérképezi új csapatát, és azon dolgozik, miképp erősítse meg a keretet a következő idényre.

– Van még néhány bajnoki mérkőzés hátra, és ezeken most mélyen beleásom magam, hogy milyen stílusban, milyen játékot játszik a csapat, és milyen játékosok alkotják a keretet. Meg kell figyelni és ki kell elemezni, hogy kik azok a játékosok, akikre hosszú távon lehet számítani, valamint azt is, hogy melyik posztokra, milyen típusú labdarúgókkal kell majd megerősíteni a zalaegerszegi csapat keretét. Persze még megy a bajnokság, mindenkinek vannak céljai az utolsó meccseken, de ez már egy elkezdett folyamat, keressük a lehetőségeket, és kerülnek fel a nevek a listára. Vannak elképzeléseink már a keret megerősítésére, melyek folyamatban is vannak.

Olvasói sztorik