nb2
NB II

NB II: saját akadémistái viccelték meg a Puskást

A Balmazújváros és a Nyíregyháza kikapott, a Soroksár drámai meccsen ikszelt a Zetével.

A Zalaegerszeg-Soroksár találkozóval rajtolt az NB II 28. fordulója vasárnap kora délután. A bajnoki címért küzdő vendégek a tavaszi idényben eddig még nem találtak legyőzőre, ám sokáig úgy tűnt, hogy a Babati góljával vezetést szerző ZTE megtöri ezt a remek sorozatot – Gyepes kiállítása után ugyanis a 60. percben emberhátrányba is került a Soroksár. Pár perccel később azonban a hazaiak is tíz főre fogyatkoztak, a hajrában pedig Lovrencsics kétszer is villant (előbb ő, majd parádés passzából Papp talált be), így már-már úgy tűnt, hogy a Soroksár végül mégiscsak begyűjti a három pontot. A hosszabbítás ötödik percében azonban Peszmeg is mehetett zuhanyozni, az újra létszámfölénybe kerülő ZTE pedig Babati révén egy perccel később döntetlenre mentette a találkozót.

Izgalmas meccset vívott egymással a Vác és a Szolnok: a vendégek már az 5. percben megszerezték a vezetést, majd a Vác három gólt is szerzett az első félidő hajrájában – de a Szolnok talpra állt a sokkból, és döntetlenre mentette a találkozót. Döntetlennel ért véget a Mosonmagyaróvár-Budaörs mérkőzés is.

A Kisvárda Gosztonyi duplájával verte a Cigándot, míg a Dorog Bor góljával diadalmaskodott a Szeged 2011 felett. A Siófok meglepetésre legyőzte a Balmazújvárost, a Nyíregyháza pedig hazai pályán kapott ki a kiesés ellen menekülő Ceglédtől. A Sopron szintén egy góllal bizonyult jobbnak a sereghajtó SZEOL-nál.

Az első esti mérkőzésen az éllovas Puskás Akadémia Szatmári első félidőben szerzett góljával sokáig győzelemre állt Csákváron, azonban a hazaiak a 90. percben egyenlítettek – a PAFC ezzel nagy lehetőséget szalasztott el, hisz a Soroksár délutáni pontvesztése ellenére sem tudta növelni előnyét a tabellán. Érdekesség, hogy a Csákvár kezdőjében négy (Pintér B., Fényes Sz., Mészáros D., Oldal T.), a padján pedig három (Molnár T., Vallejos Dominique és Molnár Cs.) olyan játékos volt, aki a Puskás Akadémiától szerepel kölcsönben a csapatnál, míg a gárda kispadján az ősszel még a felcsútiakat irányító Vincze István ül…

A 19 órakor kezdődő találkozón a Békéscsaba már a 7. percben vezetést szerzett, végül ellentmondást nem tűrően, 5-1-re győzte le a Kozármislenyt.

NB II, 28. forduló:

Zalaegerszeg‒Soroksár SC 2-2 (1-0)

Gólszerzők: Babati (38., 90+6.) illetve Lovrencsics (77.) Papp (84.)

Kiállítva: Króner (69.) illetve Gyepes (60.), Peszmeg (90+5.)

Vác FC ‒ Szolnoki MÁV FC 3-3 (3-1)

Gólszerzők: Balajti (33. – büntetőből, 45+1.), Tóth B. (42.) illetve Kenderes (5.), Rokszin (73.), Tóth L. (84.)

Mosonmagyaróvár‒Budaörsi SC 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Koszas (45.) illetve Csillag (11.)

BFC Siófok‒Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Nagy D. (58.), (84.) illetve Belényesi (90+1.)

Nyíregyháza Spartacus‒Ceglédi VSE 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Dragóner (47.) illetve Szabó V. (18.), Takács (80.)

Dorogi FC ‒ Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-0 (1-0)

Gólszerző: Bor (42.)

SZEOL SC ‒ Swietelsky-Soproni VSE 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Grunwald (44.) illetve Batizi-Pocsi (35.), Garda (78.)

Cigánd FC ‒ Kisvárda-Master Good 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Gosztonyi (38., 59.)

Aqvital FC Csákvár‒Puskás Akadémia 1-1 (0-1)

Gólszerző: Gottfried (90.) illetve Szatmári (34.)

Békéscsaba 1912 Előre ‒ HR-Rent Kozármisleny 5-1 (3-1)

Gólszerzők: Tóth D. (7., 52.), Birtalan (28., 36.), Szélpál (50.) illetve Wittredi (22.)

Olvasói sztorik