NB II

Hosszabbítottak velük, majd kölcsön is adta két játékosát a Fradi

Soroksárra kerültek, ahol Gyepes is 2018-ig írt alá.

Az NB II-ben második helyen álló, a feljutásért küzdő Soroksár SC számos játékosának lejár a szerződése a bajnokság végeztével, velük folyamatosan egyeztetnek a vezetők. A tárgyalások megfelelő ütemben és jó irányba haladnak, ennek köszönhetően hárman már alá is írták újabb kontraktusukat –írja a klubhonlap.

Az egykori 26-szoros válogatott labdarúgó, Gyepes Gábor 2014-ben tért haza utolsó külföldi állomáshelyéről, a malájziai Sarawak FC-től, és 2015-ben szerződött Soroksárra. Eddig összesen 43 bajnoki és egy kupameccsen öltötte magára a Soroksár szerelését, és középső védő létére 11 gólt szerzett. Idén nyáron lejáró szerződését 2018. június 30-ig hosszabbította meg.

A 28 éves Huszák Tamás 2015 telén, mint a Ferencváros kölcsönjátékosa érkezett a Soroksárhoz. Most újabb egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Ferencvárossal, amely 2018. június 30-ig kölcsönadta a soroksári klubnak.

A 31 éves Pál András 2014 őszén szerződött Soroksárra. A szezon végén lejáró szerződését most neki is meghosszabbította a Ferencváros, és újabb egy évre, szintén 2018. június 30-ig kölcsönadta az NB II-es együttesnek.

Olvasói sztorik