NB II

Az NB I-ben akar bizonyítani a Békéscsaba távozó edzője

A másodosztályú klub céljai már nem egyeztek Zoran Szpisljak ambícióival, aki a legmagasabb szinten akarja letenni a névjegyét.

A múlt héten vált hivatalossá, hogy távozik a másodosztályú Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzői posztjáról Zoran Szpisljak, aki a Puskás Akadémiától elszenvedett 3-0-s vereség után nyújtotta be lemondását. A szerbiai tréner vezetésével 2015-ben a csabaiak meglepetésre feljutottak az NB I-be, de a kiesés után a mostani idényben csak a kilencedik helyen állnak a másodosztályban. A szakember azonban a Rangadó.hu-nak adott interjújában elárulta, nem a csapat szereplése miatt mondott le.

‒ Sikeres három évet töltöttem Békéscsabán, ami alatt sok szép pillanatot éltünk át és szép eredményeket értünk el, de mostanra az én ambícióim és a klub ambíciói nincsenek azonos szinten, ezért el kellett dönteni, hogy mi a következő lépés. Úgy döntöttem, keresek egy olyan lehetőséget, ahol még többet tudnék elérni a labdarúgásban. A klub további hároméves szerződést ajánlott, de az ambícióim nagyobbak, mint jelen pillanatban a klub elképzelései – kezdte Zoran Szpisljak, akinek célja, hogy az NB I-ben dolgozzon, de erre a Békéscsabával kevés esély mutatkozott.

‒ A Békéscsaba most az építkezés fázisában van, jelenleg nem gondolkodnak a feljutásban, én azonban már abban az életkorban vagyok, hogy még nagyobb eredményeket akarok elérni. A klub átigazolási stratégiája és költségvetése nem érintette az én ambícióim szintjét. Azt érzem, hogy magasabb szintre akarok lépni, szeretnék az NB I-ben is több szerepet kapni, és ott is jó eredményeket elérni – magyarázta a szerb szakember. ‒ Békéscsabán az első szezonban összejött a feljutás, a második idényben az élvonalban az utolsó két meccsig ment a verseny a riválisokkal a bennmaradásért, és elődöntőt játszottunk a Magyar Kupában, ami azért elég jó eredmény volt. Azonban a kapacitásom és az energiám még azon a szinten van, hogy többet is el tudnék érni, és ki is szeretném próbálni magamat.

Az 52 éves tréner a folyamatos munka után nem szeretne pihenni, keresi az új, nagyobb kihívást.

‒ Nyitott vagyok mindenre, innentől kezdve szabad edzőként várom a lehetőséget. Mindenki tisztában van vele, hogy az utóbbi hét évben milyen eredményeket értem el azokkal a csapatokkal, ahol dolgoztam. A Békéscsaba előtt a Létavértessel papíron feljutottunk az NB II-be, az Újpesttel a cél a bennmaradás volt, ami sikerült is, a Debrecenben pályaedzőként eltöltött három és fél évet pedig nem kell túlságosan magyarázni. Elértem ahhoz a ponthoz, hogy a megszerzett tapasztalatom és a szakmai tudásom alapján már nagyobb kihívásra vágyom.

Szpisljak már hét éve Magyarországon dolgozik, jól ismeri a közeget, de attól sem riadna vissza, ha más országból kapna ajánlatot.

‒ Négy nyelven beszélek, szerbül, horvátul, magyarul és angolul, ami segít abban, hogy bármelyik országban vállalhassak munkát. Hét évet azonban már eltöltöttem Magyarországon, ismerem a közeget, a játékosokat, a versenyzői szinteket, az utánpótlásrendszert, a médiát, úgyhogy azért egy magyar csapatnál sokkal könnyebben tudnám beépíteni a szakmai tudásomat és az elképzeléseimet. Ez nagyon előny, de nem zárkózom el a külföldi lehetőségektől sem ‒ mondta a rutinos tréner, akihez máris érkeztek megkeresések.

‒ Vannak érdeklődések, volt is már két megbeszélésem. Két csapat rögtön jelentkezett, amint megtudták, hogy távozok Békéscsabáról.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik