NB II

Kopunovicsban nincs harag, a szerződésbontás időzítését viszont ő sem érti

A tavaszi szezon kezdete előtt köszöntek el a Siófok vezetőedzőjétől.

Goran Kopunovics másfél évnyi munka után másfél hete távozott az NB II 14. helyén telelő BFC Siófok együttesétől. A klub vezetősége a tavaszi szezon kezdete előtt Disztl Lászlót nevezte ki a szerb mester utódjául. A Rangadó.hu Goran Kopunovicsot kérdezte a kialakult helyzetről.

Sejtette-e, hogy az újrakezdés előtt meneszteni fogják?

– Ilyen az edzői sors, felkészültem erre a lehetőségre is. Edzői pályafutásom során először kerültem ilyen helyzetbe, hogy a szerződésem lejárta előtt kellett távoznom. Közös megegyezéssel bontottuk fel a kontraktust, de bennem abszolút nincs semmiféle harag amiatt, hogy távoznom kellett.

A tavaszi szezon már nagyon közel volt, amikor megköszönték a munkáját. Miért alakult ez így?

– Én edző vagyok, lelkesen, becsülettel tettem a dolgom, amíg nem mondták, hogy elég. A tulajdonost, az ügyvezető igazgatót és a sportigazgatót kellene megkérdezni, hogy miért nem rúgtak ki korábban, a harmadik meccs után, amikor látták, hogy nem megy a csapatnak. Amikor már lent voltunk, akkor is próbáltam férfiasan felrázni a játékosokat, hogy gyerünk, csináljuk tovább.

– Az őszi szezon elején jöttek a sikerek, majd elmaradtak az eredmények.

– Valóban jól kezdtünk, jöttek-mentek a játékosok, de az első tíz forduló abszolút rendben volt. Közben két játékosunk súlyosan megsérült, s akkor nem tudtunk változtatni, új embereket hozni a helyükre. Kevesen voltunk, elfogytunk a végére. Jött két-három kudarc, ezekre nem tudunk megfelelően és időben reagálni, ezért a következő tíz meccs elég rosszul sikerült.

– Disztl László a lapunknak múlt héten azt mondta, hogy a csapat fizikálisan jól fel volt készítve.

– Az újonnan kinevezett edzők rendszerint azt szokták nyilatkozni, ha nem jön az eredmény, hogy az előző edző nem készítette fel rendesen a csapatot. Örülök, hogy ő is tapasztalta, hogy rendben van a csapat, s nagyon szurkolok Lacinak, a stábjának és a játékosoknak is, hogy közösen érjék el azt, amit velem nem tudtak.

– Körvonalazódik már, hogy hol folytatja a pályafutását?

– Elég szépen fel van építve a külföldi hálózatom, Afrika, Ázsia az én fő területem. De ha Magyarországról jön megfelelő ajánlat, akkor is vállalni fogom. Várom a legmegfelelőbb pillanatot, egy olyan klubot, ahol olyan filozófia van, ami nekem is fekszik. Nem szeretném elsietni a döntést. Most egy kicsit fújok, élvezem ezt a szabadságot, de abszolút az a terv, hogy hamarosan ismét edzőként dolgozhassam. Imádom ezt a szakmát, s szeretném tovább építeni a saját karrieremet.

Olvasói sztorik