NB II

Hetek óta nem beszélt a Szparival Harsányi

A támadó cáfolta a klub közleményét, mely szerint továbbra is sérült.

Nem először kerül bajba Véber György-edzette csapatnál Harsányi Zoltán. A 12-szeres szlovák U21-es válogatott támadó igazi YouTube-sztár lett, amikor Véber György az akkor még a Sóstói Stadionban játszó Puskás Akadémia elleni vereséget követően név szerint megemlítve alaposan kiakadt játékosaira még a Mezőkövesd vezetőedzőjeként.

A 29 éves csatár Nyíregyházán ismét találkozhatott egykori mesterével, hiszen a Szpari Mátyus János után Véber Györgyöt nevezte ki NB II-ben szenvedő csapata élére.

Harsányi október 30. óta nem lépett pályára, makacs sérüléssel bajlódik (bajlódott?). A klub Facebook-oldalának tájékoztatása szerint „Harsányi Zoltán sérülése többszöri kezelés ellenére sem jött rendbe, így felmentették az edzések látogatása alól”.

A Rangadó.hu a hír kapcsán magát a játékost kérdezte sérüléséről, illetve jövőjéről.

– Nem igazán tudom, mi lesz a jövőben, hiszen amióta két héttel ezelőtt a vezetőség és a vezetőedző felmentett az edzések látogatása alól, senkivel sem beszéltem közülük – fogalmazott Harsányi, akiről a fentiek értelmében tehát úgy tudtuk, sérült.

– Ez nem teljesen helytálló. Mielőtt a csapat elutazott Törökországba, már velük edzettem, egészen egy keddi napig. Ekkor délelőtt még részt vettem a tréningen, de délután Véber György vezetőedző közölte velem, hogy a továbbiakban nem kell látogatnom a edzéseket – nyilatkozta Harsányi.

Felmerül a kérdés: a döntés hátterében akkor szakmai ok áll vagy valami egészen más?

– Biztosan nem szakmai, hiszen a vezetőedző többször is megmutatta azt a lapot, mely szerint a tavaszi idényre készülő keretben benne vagyok. Ez csakis vezetőségi döntés – zárta szavait a csatár.

Szmollár Tamás, a klub technikai vezetője még azt is hozzáfűzte, hogy Harsányinak továbbra is szerződése van a csapattal, csupán a munkavégzés alól mentették fel.

Olvasói sztorik