NB II

Mészárlás nem történt, de nyert a Puskás a horvát csapat ellen

Lengyel csapatot vert a Balmaz. NB II-es edzőmeccsek.

A horvát bajnokság harmadik helyezettje, az NK Osijek volt szombat délelőtt a Puskás Akadémia ellenfele a spanyolországi edzőtáborban. Az eszékiek hivatalos oldalának tudósítása szerint az első játékrész 1-1-es döntetlennel ért véget, előbb a 36. percben Knezevics szerzett vezetést a horvátoknak tizenegyesből, majd szintén büntetőből egyenlített három perccel később Lencse László. A győztes gólt a Honvédtól érkező Prosser Dániel szerezte a 71. percben, ezzel 2-1-re nyert a Puskás Akadémia az NK Osijek ellen – előbbinek az elnöke, utóbbinak pedig a többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc.

Az Artner Tamás vezette Kaposvár otthonában gólzáporos győzelmet aratott a másodosztályú Siófok, amely végül 5-2-re nyert. A vendégeknél Géczi, Lázár, Nagy D., Kovács és Elek talált be, míg hazai oldalon Mayer és Kertész volt eredményes.

A Balmazújváros bravúros győzelmet aratott a lengyel másodosztály kilencedik helyén álló Podbeskidzie ellen. Már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert a hajdúságiak Kovács Ádám és Heffler Norbert révén, a lengyelek csupán szépíteni tudtak a második játékrész elején, egyenlíteni nem.

Puskás Akadémia FC – NK Osijek (horvát) 2-1 (1-1)

Kaposvári Rákóczi FC – BFC Siófok 2-5 (1-2)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – TS Podbeskidzie Bielsko-Biala (lengyel) 2-1 (2-0)

Cigánd SE – FC Lokomotiva Kosice (szlovák) 3-2

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik